in ,

Hoppácska! MNB: az idén 6 százalékos GDP-bővülés várható

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint az idén a GDP 6 százalékkal bővülhet

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint az idén a GDP 6 százalékkal bővülhet, Magyarország gyorsan helyre tud majd állni a koronavírus-járványt követően – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerdán, a Versenyképesség és fenntartható felzárkózás a Covid után című online konferencián.

Virág Barnabás a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Versenyképességi Szakosztálya által szervezett eseményen kifejtette, a járvány által okozott válsághelyzet nagyon mély gazdasági visszaesést okozott világszerte. MAGYARORSZÁG TAVALY 5 SZÁZALÉK KÖRÜLI GAZDASÁGI VISSZAESÉST SZENVEDETT EL, EZ VOLT AZ 5. LEGNAGYOBB AZ ELMÚLT 100 ÉVBEN.

 

Az MNB alelnöke szerint A VÁLSÁG ELŐTT KELLŐEN ERŐS VOLT A MAGYAR GAZDASÁG IMMUNRENDSZERE, ENNEK KÖSZÖNHETŐ, HOGY AZ ORSZÁG MOST GYORSABBAN HELYRE TUD ÁLLNI, MINT A 2008-2009-ES VÁLSÁGOT KÖVETŐEN. Példaként említette, hogy a GDP várhatón a harmadik negyedévben éri el a 2019. év végi szintet,

 

 

AMI AZT JELENTI, HOGY 1,5 ÉVRE VAN SZÜKSÉGE AZ ORSZÁGNAK A KILÁBALÁSRA. 

Virág Barnabás megjegyezte, hogy 2008-2009-et követően 6,5 év kellett a talpra álláshoz. Jelenleg 1,5-2 év kell, hogy az ország elérje a válság előtti fogyasztási szintet, 2008-2009-et követően erre 8 évet kellett várni – mutatott rá az MNB alelnöke.

 

Virág közölte, a kilábalás szempontjából Magyarország számára az is pozitívum, hogy tavaly a beruházási ráta magas maradt, a beruházások szerkezetét – amelyben továbbra is az épület- és építményberuházások domináltak – azonban át kell alakítani. Ugyanis globális szinten, főként a gyorsan növekvő gazdaságokban egyre nagyobb az immateriális javak aránya a beruházásokon belül: a gazdasági szereplők egyre többet költenek szoftverekre, innovációra, fejlesztésre, tudásra. Ezek a beruházások alapvetően határozzák meg a digitális 21. században a növekedési képességet, ezért Magyarországnak is ebbe az irányba kell elmozdulnia – jelentette ki az MNB alelnöke.

(origo.hu nyomán)
Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Déri Stefi is csatlakozott a Megafon csapatához – Videó

Orbán Viktor bevitte a gyomrost az egész baloldalnak – Egy napja nem találják a választ – Videó