in ,

Hoppá! Zuglóban is becsicskult a baloldal – Kifarolt a DK-s alpolgármester Horváth Csacsi mögül

Gyurcsányék zuglói frakciója közleményben jelezte, nem szavazzák meg Horváth Csaba luxusberuházását.

Horváth Zsolt (DK) alpolgármester az MTI-nek küldött közleményében jelezte, évek óta visszatérő téma Zuglóban a Bosnyák tér és környékének állapota.

Állítása szerint a környék megújítása valóban szükséges lenne, „ám Horváth Csaba zuglói polgármester olyan előterjesztést nyújtott be, ami jelen gazdasági helyzetben, a megélhetési válság közepén – ami súlyosan érinti az önkormányzatokat, így a zuglói önkormányzatot is – elfogadhatatlan”.

A Demokratikus Koalíció zuglói önkormányzati képviselői nem szavazzák meg Horváth Csaba előterjesztését a luxusberuházásról”

– közölte Horváth Zsolt.

Jelezte, döntéséhez csatlakozik a DK fővárosi frakciója is, „maximálisan támogatva a zuglói kollégákat”.

A Bosnyák tér felújítása szükséges lépés lesz a jövőben, de ez reálisan évek múlva jöhetne létre, furcsa mód most mégis épp ő sürgeti a beruházást”

– szögezte le a DK-s alpolgármester, majd azzal folytatta, „nem azokat az időket éljük, amikor egy polgármesternek látványkonyhát működtetve kell irányítania egy kerületet, hanem az itt élők érdekeit nézve kell okosan gazdálkodni és tervezni, gondolva a jövőre is!”

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Bayer Zsolt trágár Lilikéről: zsák a foltját, szar a gödrét

Ez terjed most a neten: Menczer Tamás a parlamentben csicskította be az össze-vissza hazuzodó Varju Lászlót (DK) – Videó