in ,

HOPPÁ! – Toroczkai bement az Echo TV-be és szétsavazta Vona Gábort és a Jobbikot

Rendhagyó interjút adott Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László az Echo TV Napi Aktuális című műsorában.

Rendhagyó interjút adott Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László az Echo TV Napi Aktuális című műsorában. A beszélgetés nemcsak abból a szempontból volt számottevő, hogy Toroczkai hosszú évek után megtörte a csendet és végre elszánta magát arra, hogy nyilatkozzon egy valódi jobboldali médiumnak, hanem abból is, hogy lényegében célkeresztet rajzolt Vona Gábor és csatlósai fejére – mindezt élő adásban.

 

Azt látom, hogy azok, akik a párton belül az ellenfeleim, folyamatosan turnéznak a balliberális médiumokban. […] Ha ők a HVG-nek, az RTL Klubnak vagy bárkinek nyilatkozhatnak, akkor nekem is kötelességem elfogadni az ilyen meghívásokat”

– indította őszintén a beszélgetést a Jobbik ásotthalmi polgármestere.

Toroczkai több ízben is hangsúlyozta, nem azért van keserűség benne, mert – bár nem sokon múlt, de – nem őt választották a Jobbik elnökévé, hanem azért, mert érezhetően kiegyenlítetlen volt a pozícióért folytatott párton belüli küzdelem. Elmondása szerint:

Vona Gábor kongresszusi beszédében időkeret nélkül ellenem kampányolt, én végül 12 percet kaptam a 15 helyett.”

Kifejtette, a szoros eredmény tükrében azért nincs oka kétségbeesni, hiszen „a kongresszuson nagyon sokan voltak olyanok, akik a pártból élnek, a többezres tagság soraiban – akik engem támogatnak – pedig olyanok, akik a pártért élnek.” Erre a közösségre utalva Toroczkai hangsúlyozta,

valószínűleg megszervezzük magunkat.”

Szeretnék hinni abban, hogy nem kell olyan nyilatkozatokat tennünk, mint akár Mirkóczki Ádámnak korábban, hogy amit 2010 előtt mondtunk, az nem igaz – utalt a Jobbik őszödi beszédére, amikor is a párt szóvivője beismerte, 2010 előtt hazudtak a saját választóiknak arról, hogy mit gondolnak a világról, a politikáról és minden másról.

Ugyanakkor hangsúlyozta, 25 évnyi munkája van abban a mozgalmi csoportosulásban, amely alapvetően nem pártokban gondolkodik.

Én már láttam pártokat jönni-menni

– intette óva Toroczkai azokat a megélhetési, Vonához közeli jobbikos politikusokat, akik szerint a párt bármilyen fordulatot képes túlélni. Aláhúzta,

ha én most felállok, akkor valószínűleg a tagság többsége velem jön, és akkor a Jobbiknak marad egy frakciója, […] nem látok túl rózsás jövőt.”

Az beszélgetésben felemlegette, hogy 2016-ban még Vona Gábor könyörgött neki azért, hogy a migrációs krízis közepette adja a nevét a Jobbikhoz, vállalja el az alelnökséget. Csalódását úgy jellemezte:

most kicsit úgy érzem magam, mint egy zsebkendő, amibe belefújták az orrukat, aztán el kell dobni, csakhogy nekem ebben 25 évem van benne.”

Arra a kérdésre, hogy mindezek után kilátásba helyezte-e, hogy új pártot, mozgalmat alapítson, azt mondta, „ezt azokkal az emberekkel fogom megbeszélni, akik mellettem álltak, fogok velük találkozni még ezen a héten.” Hozzátette ezzel kapcsolatban, hogy

engem semmiféle retorzió nem érdekel a párt részéről […] Legfeljebb kizárnak, és akkor mi van? különösebben nem érdekel! Az etikai bizottság egyébként is elég érdekesen lett összeállítva.”

Mint ismert, a Job­bik hét­végi kong­resszu­sán alig 42 szavazattal győzött a bukott pártelnök, Vona Gábor által kijelölt Sneider-Gyöngyösi duó. A nemzeti radikálisok – az élen Toroczkai Lászlóval – hajszál híján szorultak kisebbségbe. Mi több, 11 szá­za­lék­kal ke­ve­sebb kül­döt­tet en­ged­tek sza­vazni a Job­bik hét­végi kong­resszu­sán, így szinte biztosra vehető, hogyha ők is ott vannak, To­rocz­kai győzhetett volna.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Németországban müezinnel indul a vasárnap! – Elképesztő videó!

Eközben a Momentum szép csendben kif*ngott – Megbukott a Momentum civiltörvény elleni népszavazása is – És már párt vezetőség sincs