in ,

Hoppá! Rockzenészek is támogatják a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtését

Több magyar rockzenekar, illetve az EDDA Művek frontembere is csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés támogatóihoz

Több magyar rockzenekar, illetve az EDDA Művek frontembere is csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés támogatóihoz. Pataky Attila úgy fogalmazott, hogy Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe volt abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat – olvasható a SZOLJON, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál oldalán. A Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiájának a kivívása a jog és a demokrácia eszközeivel.

 

Az EDDA Művek frontembere mellett olyan magyarországi előadók is támogatásukról biztosították a kezdeményezést, mint a Szkítia, a Hungarica, a Historica, a Kárpátia, a Vágtázó Csodaszarvas, a Kowalsky meg a Vega, a Palmetta, a Credo és az RPG zenekarok, illetve Varga Miklós énekes, valamint Schmiedl Tamás, Göbl Gábor és Mentes Norbert zenészek (a Moby Dick tagjai).

A szívem hazahúz, hiszen az őseinknek, elődeinknek, akiket én őrzőknek hívok, nagyon sokkal tartozunk, mert nélkülük mi sem lennénk – fogalmazott a hírportál kérdésére Pataky Attila.

A zenész szerint Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe van abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat. Ezért is érzi fontosnak, hogy kiálljunk most mi is az erdélyiekért és a székelyekért, de ugyanúgy a felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki magyarokért is. Fontos, hogy meg tudjuk őrizni egymást! – fogalmazott az énekes, aki azt is hangsúlyozta, hogy bár sok ügy kapcsán keresik meg őket, az elfoglaltságuk miatt – mert az ő életében is 24 órából áll egy nap  – csak a valóban nagyobb jelentőségű kezdeményezések mellé állnak.

Pataky hiszi és reméli, hogy az EDDA-tábor segít, és az ügy mellé áll. Az EDDA-tábor hatalmas. A sajtón keresztül kérem az eddásokat, hogy írják alá és támogassák a kezdeményezést. Csak együtt tudjuk megoldani, hiszen egy nemzettest és egy lélek vagyunk 

– zárta mondandóját Pataky Attila.

 

 

Hasonlóképpen vélekedett Varga Miklós is, amikor úgy fogalmazott, hogy minden, a Földön élő magyar embernek kötelessége, hogy segítsen magyar testvérein. Ezen belül is külön figyelemmel kell gondoljunk azon nemzettársainkra, akik önhibájukon kívül az ország határain kívül rekedtek, nem is kérdés, hogy támogatni kell őket és minden olyan ügyet, amely őket segíti. 

Varga Miklós azért is érzi fontosnak kiállni a székelyek autonómiája mellett, mert nagyon szereti Erdélyt és azon belül is a Székelyföldet. És ez kötelességem is, hiszen tiszteletbeli székely vagyok – mondta az énekes, aki szerint

ez az összefogás, az egymásért való kiállás nekünk is érdekünk. A magyarországi magyarokat is erősíti, ha összefogunk. Ez egyszerű matematika. A 15 millió pont 5 millióval több, mint a 10 millió – tette hozzá az egykori „István király”.

Varga Miklós nem tud elképzelni annál nagyobb ügyet, mint hogy Székelyföld autonómiát kapjon, hiszen a világon mindenhol természetes, hogy teljes jogú autonómiát élvezzenek azok a népek, amelyek kulturálisan, nyelvükben eltérnek az államalkotó többségtől.

 

A székelyek, Székelyföld autonómiája olyan ügy kellene legyen, amely mellé nemcsak a jó érzésű zenészeknek, de minden magyar embernek oda kell állnia – fogalmazott az énekes.

 

Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy – idézte Wass Albert gondolatát Sztrebka Erika. A Szkítia énekese bízik abban, hogy támogatásuk másokra, az őket ismerőkre is hatással lesz.

 

Sztrebka Erika azt mondta, hogy, róluk mindenki tudja, hogy nemes és a magyarságot érintő kérdésekben mindig kiállnak. Most sem tettek mást, mert ellent magunknak nem mondanak. A hitelesség még egy zenekar szempontjából is fontos, 

hangsúlyozta Sztrebka, aki bízik abban, hogy az aláírás melletti rokonszenvet kifejező, a Facebookon beállítható profilkeret divat lesz a fiatalok körében, és ezzel is támogatnak „egy nemes ügyet”.

Fábián Zoltán, a Hungarica zenekar Székelyföldről származó énekese is arról tájékoztatott, hogy formációjuk egy emberként támogatja az SZNT aláírásgyűjtő kezdeményezését.

 

Ő maga, na meg a zenekar máris használja Facebook-profilján a támogatást jelképező keretet.

Fábián közölte, hogy a közösségi média sok káros hatása mellett azért van néhány pozitív is, ez az ügy is egy példája ennek. Meglátása szerint rajtuk, zenészeken is múlik, hogy a fiatalok éppen mit tartanak divatosnak – olvasható a hírportálon.

Ugyanakkor korábban és most is azért állt és áll a székely ügy mellé, mert nemzeti ügyekben nincs A vagy B oldal, csak a nemzeti ügy. 

 

 

A népdalfeldolgozásairól is ismert Palmetta zenekar is csatlakozott azon zenekarokhoz és zenészekhez, akik a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés támogatására buzdítanak. Úgy vélik: azáltal, hogy a történelmi Magyarország egész területéről dolgoznak fel népdalokat, megtapasztalták, hogy „a népdalok és a magyar kultúra régen összefonódott, és a zenekar, a zenekar tagjai számára fontos a magyarság és a nemzeti értékek, ezért is állnak a kezdeményezés mellé, hiszen a felvidéki, délvidéki vagy erdélyi magyarok számára is alapvető kellene legyen, hogy megőrizhessék identitásukat.”

 

A kezdeményezést interneten keresztül is lehet támogatni ide kattintva.

(origo.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

A jobbos influenszer, Emília visszatért! – Most már oké, boomer? – Videó

Szemben minden ígérettel!! A szemét Pikó bérlakásokat adna el Józsefvárosban