in ,

Hoppá – Pezsgőt ihatott a Viking ukrán kapitánya?

Újabb szemtanúkat hallgatnak ki a Hableány-katasztrófa kapcsán

Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni – írta keddi számában a Magyar Nemzet. A lap hozzátette: nem tervezik a hatóságok az ukrán kapitány, Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását.

Az eddigi adatok szerint az ukrán hajóskapitány irányítása alatt állt Viking Sigyn szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, majd szabálytalan előzés közben letarolta. A magyar hajó azonnal hullámsírba süllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet. A 28 áldozatból hármat még mindig keresnek a hatóságok.

Blikknek nyilatkozott Gulyás Krisztián ügyvéd (ő képviseli a Hableány magyar kapitányának lányát), aki indítványt nyújtott be a hatóságnak, hogy mindenképpen vizsgálják az úgynevezett indítási protokollt, mert nem kizárt, hogy a Viking kapitánya pezsgőt ivott az ütközés előtt.

Úgy tudom, a program része, hogy a hajó megáll a Parlament előtt, és az utasok koccinthatnak a szállodahajó kapitányával. Nagyon remélem, hogy hamarosan tájékoztatást kapunk az alkoholszonda eredménye mellett arról is, hogy a tragédia pillanatában volt-e egyáltalán bárki is a Viking kormányánál.
(Nagy Gábor, 888.hu)

Orbán Viktor szénné égette Gréczyt a parlamentben – Videó

Jurák Kata jelenti: Ehhez pofa kell: Karácsony százmilliárdokat ígérget egészségügyre, miközben Zuglóban bezáratta volna a szakrendelőt