Amennyiben novemberben parlamenti választást tartottak volna, az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett ANO megkapta volna a szavazatok 33,5 százalékát, a második helyen a kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) lenne 11,5 százalékkal, míg a harmadik helyen a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom végezne 10 százalékkal – derült ki a Median ügynökség novemberi felméréséből, amelyet a CTK hírügynökség ismertetett vasárnap. Mindhárom párt támogatottsága az utóbbi hónapokban stabil – mutatott rá a Median elemzése.
A kétszáz fős képviselőházba ezen felül további négy párt kerülne be: az ellenzéki Kalózpártot, a szintén ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalmat, valamint a parlamenten kívüli kommunista pártot (KSCM) és a Motorosokat egyaránt a választók 6,5 százaléka támogatná.
Csehországban a parlamenti küszöb öt százalék, ezt jelenleg két kormánykoalíciós párt – a kereszténydemokrata KDU-CSL és a jobboldali TOP 09 párt sem tudná átlépni a kutatás szerint. Az ODS, a TOP 09 és a KDU-CSL azonban a közelmúltban emlékeztetőt írtak alá, hogy a jövő ősszel esedékes parlamenti megméretésen újra együtt indulnak Spolu néven. A Median az esetleges koalíciók támogatottságát most nem mérte, de más ügynökségek mérése szerint a Spolu jelenleg a választók mintegy 20-21 százalékának bizalmát élvezi.
A legújabb felmérés szerint növekszik a csehek választókedve. Míg októberben a megkérdezettek 59,5 százaléka állította, hogy elmenne szavazni, addig novemberben ez 62 százalékra emelkedett.
A legutóbbi, 2021. októberi voksoláson a választási részvétel meghaladta a 65 százalékot.
(magyarnemzet.hu)
SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!
WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?