Először adott interjút Botka László azóta, hogy lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. A szocialista politikus a szegedi Tükörnek beszélt döntése okairól. A szegedi polgármester elárulta, hogy hatalmasat csalódott a baloldali politikusokban, akiknek önös érdekeik fontosabbak mint a választóik és az, amit képviselnek.
Lemondásom előtti utolsó javaslatom a listás helyek felét adta volna a többi demokratikus ellenzéki pártnak. De rosszul mértem fel több dolgot. Nem gondoltam, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást. Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük – mondta a Szegedi Tükörnek Botka László.
Vallomását azzal kezdi az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje, hogy megjegyzi, a kampányt a választásokig nem fogja kritizálni, de úgy érzete, hogy a szegedieknek tartozik annyival, hogy megszólal és magyarázatot ad a történtekre. Botka László ugyanis azóta nem szólalt meg nyilvánosan, hogy visszalépett a kormányfő-jelöltségtől. Bejelentése után hetekig még a városban sem látták.
Jó fél év elteltével, első kifakadása csak önigazolás, vagy annak kísérlete. Hangsúlyozza, mennyire elhivatottan vállalta a feladatot, szemben azokkal, akikről később gyakorlatilag kendőzetlenül kimondja: elárulták.
A jelöltséget azért vállaltam, mert úgy éreztem, hogy felelős demokrataként és hazafiként nemcsak beszélnem, de tennem is kell az Orbán-rendszer leváltásáért – áll az interjúban.
A folytatás már pikánsabb, miszerint őt nem a pártvezetők parlamenti helye érdekelte, nem túlélni, hanem győzni akart. Állítja, rosszul mért fel több dolgot. Nem gondolta, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást. A legtöbb ellenzéki pártvezető ugyanis úgy gondolja, hogy nincs semmi esély a Fidesz leváltására.
Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük. Azt sem tudtam, hogy a Fidesz milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében – folytatja a comming outot Botka.
Felidézi, hogy akkoriban szinte naponta szerepelt a sajtóban, amit ellene irányuló média hadjáratnak nevez, és kijelenti, hogy ezekhez a cikkekhez, sajtóhírekhez sokszor baloldali politikusok szolgáltatták a muníciót.
Csapdahelyzetbe kerültem: ha beszélek erről, azzal még nehezebbé teszem az ellenzéki összefogást, és a kormányváltást akaró választók a „marakodó ellenzék” médiaképével találkoznak. Végül, amikor a kormánypárti-ellenzéki összefogást már „csúcsra járatták” az ellehetetlenítésem érdekében, nem volt tovább maradásom – summáz az interjúban az MSZP-s városvezető.
Még hozzáteszi, hogy világosan látta, nem tudja meggyőzni az ellenzéki vezetőket arról, hogy tegyék félre önös érdekeiket, látta, ahogy hétről-hétre csökken az esélye annak, hogy az ellenzék valódi alternatívát tudjon nyújtani. Botka a jövőről szólva reményét fejezi ki, hogy Szegedet meg tudja tartani, és akkor az alföldi város majd “irányt mutathat Magyarországnak”, mint “világítótorony az egyre borúsabb tengeren”.
Szegedi Tükör, vezető kép: MTI
(pestisracok.hu)