in ,

Hoppá! Még az ellenzéki szavazók is a kormány népszavazása mellett állnak!

A közvélemény a kormány oldalán áll a népszavazásnál

 

A NÉZŐPONT INTÉZET LEGFRISSEBB FELMÉRÉSE ALAPJÁN A TÚLNYOMÓ TÖBBSÉG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁVAL ÉRT EGYET.

 

 

A magyarok háromnegyede, azaz 74 százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése alapján a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet, és mindössze ötből egy ember – húsz százalék – véli úgy, hogy nem kell függenie a szülők engedélyétől a gyermekek iskolában történő érzékenyítésének, ahogy az a Nyugat-Európában zajló „érzékenyítési program” által egyre inkább terjed.

A Nézőpont Intézet felhívja a figyelmet: komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége, 56 százalékuk is a szülői engedélyek mellett foglalt állást, és mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek oldalán.

A kormánypárti tábor elsöprő, 86 százalékos támogatása mellett az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak a homoszexualitásról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerinti bontásban minimális eltérések tapasztalhatók, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.

Mint azt lapunk is megírta, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar kormány népszavazást kezdeményez, mivel Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, most pedig az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli. A népszavazás kérdései a következők lesznek: Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? – sorolta fel az öt kérdést Orbán Viktor videóüzenetében.

(magyarnemzet.hu)

Add tovább!

Hallgat a baloldali propagandamédia Cseh Katalin botrányáról – Se függetlenség, se objektivitás

Bohár Dani: megszereztem Hadházy Ákos életének egyetlen értelmes produktumát!