in ,

Hoppá! – Elfogták Gyurcsány feleségének körözött üzlettársát

Az Interpol megtalálta Gyurcsány Ferencék bűnöző üzlettársát

Az Interpol megtalálta Gyurcsány Ferencék bűnöző üzlettársát, a hosszú ideje bujkáló bolgár bankárt, Cvetan Vassilevet. Gyurcsány és Dobrev Klára cégtársa, az egyik leghírhedtebb európai bűnöző Belgrádban bujkált. Bulgária máris kérte az évek óta körözött bankár kiadatását.

Ugyancsak kínos lehet Gyurcsány Ferencék számára, hogy éppen most fogták el a nemzetközi körözés alatt álló üzlettársat, amikor Dovrev Klára vezeti pártjuk európai parlamenti listáját – írta a Ripost.

 

 

Kellemetlen számukra az is, hogy körözött üzlettársuk bérgyilkosokat fogadott egy bolgár médiatulajdonos megölésére, aki le akarta leplezni a Vassilev-klán üzelmeit. Így akarták elnémítani a sötét ügyeket leleplező újságírókat. Az ijesztő bűncselekményt több nemzetközi újságíró-szervezet is szóvá tette.

Az Interpol korábban Bécsben és Svájcban is vadászott a nemzetközi körözés alatt álló Cvetan Vassilevre, akit most Belgrádban végre megtaláltak. Kérdés, hogy Gyurcsányék a körözés ideje alatt tartották-e vele a kapcsolatot, s ha igen, hogyan, ki volt a közvetítő? – tette fel a kérdést a Ripost.

 

 

Bankrablás, pénzmosás, csődbűntett

Vassilev ellen egy nagybank kifosztása miatt adtak ki nemzetközi körözést, Bulgária kérésére. Gyurcsányék bűnöző üzlettársa 600 milliárd forintnak megfelelő eurót lopott ki a szófiai Corpbankból. Pénzmosás és csődbűntett gyanúja miatt is büntetőeljárás folyik ellene.

Ma még nem tudni, hogy jutott-e ebből a pénzből a Gyurcsányékkal közös cégnek is. Már megfogalmazódtak olyan vélemények is, hogy Dobrev Klára elsősorban a mentelmi jog megszerzése miatt indul az EU parlamenti választásán.

Gyurcsány és Dobrev Klára cégtársa, az egyik leghírhedtebb európai bűnöző
Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szerepelt-e Dobrev és a DK-elnök a VIP-listán?

A szervezett bűnözés elleni bolgár ügyészség vádirata 210 000 oldalt tartalmaz. Meghallgattak több mint 400 tanút, 27 szakértő több mint 90 szakértői jelentést készített. A körözött Vassilevet, Dobrev Klára és Gyurcsány cégtársát, a szervezett bűnözői csoport vezetőjét azzal vádolják, hogy több milliárd banki pénzt használt fel személyes céljaira.

A bankból eltűnt háromszáz VIP-es hitelfelvevő összesen 400 milliárd forint értékű kölcsönről szóló dossziéja. Ezeket a kölcsönöket csak ebben a dossziéban jegyezték fel, elektronikusan nem maradt nyomuk. Számos politikus és oligarcha is ott lehet a soha vissza nem fizetendő hitelt felvevők között. Nagy kérdés, hogy ott van-e ezen a listán Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára neve.

 

Végre megvan a bűnöző üzlettárs

Újabb fejezetet nyit a szövevényes bűnügyben, hogy az Interpol végre rábukkant a régóta bujkáló üzlettársra. Így a bolgár nyomozó hatóságoknak végre lehetőségük lehet az ügy teljes felderítésére. A Ripost úgy értesült, hogy Bulgária a két ország közötti kiadatási egyezmény alapján máris kérte Gyurcsányék évek óta körözött bűnöző társának kiadatását.

Amikor a kínos ügy napvilágra került, Gyurcsányék először még azt is tagadni próbálták, hogy ismerik a nemzetközi körözés alatt álló veszélyes bűnözőt. Csak miután közzétették a cégbírósági bizonyítékokat, tettek beismerő vallomást. Több politikus ezután felszólította Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferencet, hogy fejezzék be végre a hazudozást. Újabb részletekre derülhet fény, ha Szerbia kiadja Bulgáriának a legmagasabb fokú vörös körözés alatt álló üzlettársukat.

 

(forrás:www.origo.hu)

Bréking! – Járókelők akarták megakadályozni az ellenzék plakátrongálását – A primitív ellenzék kivonult, és elkezdtek plakátokat rongálni – Ez az ellenzéki kormányprogram

Óriási magyar siker! Fucsovics Márton már a 31. legjobb teniszező a világon