in

Hoppá! Ebbe is beleállunk! A KDNP az isztambuli egyezmény ratifikációja ellen foglalt állást

A Kereszténydemokrata Néppárt politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról.

A Kereszténydemokrata Néppárt politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője javaslatukat indokolva az MTI-nek kiemelte, az egyezményben lévő ideológiai megközelítés a magyar jogrenddel és saját meggyőződésükkel is ellentétes.

Rámutatott, a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra menedékjog nemi alapon történő biztosítását.

Mivel a magyar emberek már számos alkalommal kifejezték ezzel kapcsolatos véleményüket, ezért nem tudnak támogatni olyan egyezményt, amely felgyorsítja vagy könnyebbé teszi a bevándorlást Európába

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Beszélt arról is, hogy a parlament és a kormány által eddig meghozott döntések és jogszabályok széles körű védelmet biztosítanak az érintetteknek, ideértve a szigorú fellépést a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak ellen.

Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet

– fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Jelezte, az egyezmény azon pontjai, melyekre maguk is értékként tekintenek – különösen a gyermekek védelme és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés –, jelenleg is része a magyar jogrendszernek. Így kimondható, hogy az egyezmény ideológiai követelések nélküli részei már biztosítottak Magyarországon.

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország kormánya kiemelten fontos feladatának tartja a nőkkel szembeni erőszak minden formája elleni hatékony fellépést, elutasítja a nők elleni és a kapcsolati erőszak valamennyi formáját.

Álláspontjuk szerint a ratifikáció melletti kampányolás félrevezetés. Hozzátette, az isztambuli egyezmény életbelépése előtt egy évvel a Fidesz-KDNP volt az, amely 2013-ban az új büntető törvénykönyvben önálló büntetőjogi tényállássá tette a kapcsolati erőszakot. Ezért, akit valóban a nők védelmében való fellépés vezérel, az nem akarja félrevezetni a magyar társadalmat, nem akarja félrevezetni a magyar nőket a ratifikáció bátorításával – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Kiemelte, a magyar kormány a zéró tolerancia jegyében következetes jogalkotással törekszik arra, hogy Magyarországon minél kevesebb nőnek kelljen bántalmazást elszenvednie. A kormány jogalkotási munkájában ez a célkitűzés folyamatosan megjelenik és érvényesül. A magyar kormány azért nem támogatja az isztambuli egyezmény ratifikációját, mert egyes rendelkezései ellentétesek a kormány migrációs politikájával.

Nem kívánják a nemzeti jog részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az egyezmény genderideológiáját, és nem kívánják legalizálni az illegális migrációt

– hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Juhász Hajnalka azt közölte: az isztambuli egyezmény ratifikációjának pótcselekvése, a politikai hangulatkeltés helyett a valódi kormányzati cselekvés iránt elkötelezettek, és hatékony intézkedésekkel kívánnak fellépni a nők elleni és kapcsolati erőszakkal szemben, támogatni a bántalmazottakat, tenni a megelőzésért.

Ezért határozott igent mondanak a nők védelmére és határozott nemet a genderideológiára és az illegális migrációra

– mondta a KDNP-s képviselő.

Hozzátette, felkérik a parlamenti frakciókat, hogy szavazatukkal támogassák a politikai nyilatkozatot az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról.

(888.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Csak két perc! Még van pár nap: ÍRD ALÁ TE IS a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését!

Kiderült: szomorú története van az angyalkának, amit Orbán Viktor az asztalán őriz