in , ,

Hoppá! – Az UPS úgy döntött, többé nem szállít ki csomagokat Svédország egyik no-go zónájába

Több atrocitás is érte a multinacionális csomagküldő szolgálat munkatársait

Több atrocitás is érte a multinacionális csomagküldő szolgálat munkatársait, és mivel nem biztonságos a környék, úgy döntöttek, nem szállítanak ki többé csomagot Malmö egyik kerületébe.

 

Az 1907-ben az Egyesült Államokban üzenetközvetítő cégként alapított UPS napjainkra egy több milliárd dolláros vállalattá nőtte ki magát. A cég jelenleg több mint 200 országban működik. Többé azonban nem szállítanak ki csomagokat a malmői Rosengardba.

A cég közélése szerint azért, mert magas a kockázata annak, hogy kirabolják a munkatársaikat vagy egyéb bűncselekmény áldozatai lesznek.

Megtámadták a sofőrjeinket, ezért úgy döntöttünk, hogy nem szállítunk ki csomagokat Rosengardba”

– mondta a cég ügyfélszolgálati munkatársa, miután egy szabadúszó fotós, Marco Padoan érdeklődött náluk, hogy mikor érkezik meg a csomagja. A férfi végül a központban vehette át a küldeményt. A cég a Sydsvenskan svéd lapnak megerősítette, hogy egy időre felfüggesztették a csomagok kiszállítását Rosengardban.

A döntés már két hónappal ezelőtt megszületett. Hasonló korlátozások vannak érvényben Stockholm több kerületében is. Az UPS közölte, hogy ez mindaddig így lesz, amíg a sofőröket az a veszély fenyegeti, hogy megtámadják őket.

Mindennek ellenére a rendőrség és a svéd bevándorláspárti politikusok szerint nincsenek no-go zónák Svédországban. Úgynevezett „veszélyeztetett területek” vannak, amik több figyelmet érdemelnek. Összesen 61 ilyen térséget számoltak össze, ebből pedig „csak” 23-at tartanak „különösen sebezhetőnek”. A többit a píszí nyelvezetének megfelelően csak kockázatos területként tartják számon.

Pedig számos ilyen helyen átvették a vezetést a bűnbandák, a rendőrség pedig tehetetlen. Autókat gyújtanak fel, gránátokat dobálnak és lövöldöznek a nyílt utcán. Mindez odáig fajult, hogy a mentőszolgálat azt kérte, hadd kapjanak golyóálló mellényeket azon munkatársaik, akik a „problémás területeken” dolgoznak.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Mi folyik itt?? Dobrev Klára már a teljes ellenzék miniszterelnök-jelöltjének készül

A legszebb magyar történet – Lányának adta a veséjét a magyar anya