in ,

Hoppá! A magyar járványügyi intézkedések sikeréről írtak a Financial Timesban

Ilyesmi nem fordul elő minden nap.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán foglalta össze az Andreas Stefanovszky által jegyzett olvasói levél tartalmát.

Mint írta, „a szerző úgy érzi, Orbán Viktor miniszterelnök bármit is tesz, sosem érdemel pozitív főcímet a laptól.”

  • Stefanovszky szerint nem meglepetés, hogy a miniszterelnök felvetette a veszélyhelyzeti jogok május végi visszaadását, amiről az újság egyik cikkében számolt be, hiszen azok időben és terjedelmükben is limitáltak.
  • Magyarországon a járvány kontroll alatt van, a halálozási ráták alacsonyabbak, mint bárhol Nyugat-Európában.
  • A szerző kérdőre vonta, mi ez a nagy hűhó, hiszen végül az is kiderül, hogy Magyarország mégis egy működő demokrácia.
  • A magyarok többsége szerint a határellenőrzés és a bevándorlás a szuverenitásuk fontos része, amit nem adtak át az EU-nak.
  • Saját magunk akarjuk eldönteni, kivel élünk, főleg, ha olyan emberekről van szó, akik gazdasági okokból akarnak belépni és illegálisan utaztak át egy sor úgynevezett „biztonságos” országon.

 

(888.hu)

 

 

 

Frissítés a mindenszo.hu -tól: igaz, hogy ez egy szemlézett cikk, de kaptunk egy levelet, helyesbítést kértek, ezt most közöljük:

 

Kedves Szerkesztőség!

Az alábbi, tegnap megjelent cikkükben tévesen írták meg, hogy Andreas Stefanovszky a Procter & Gamble regionális vezérigazgatója, mivel az említett úr több mint egy évtizede nem dolgozik a vállalatnál. Kérjük, vegyék ki a cég nevét a cikkből.

https://mindenszo.hu/hoppa-a-magyar-jarvanyugyi-intezkedesek-sikererol-irtak-a-financial-timesban/


 

 

Eddig a levél. Mivel Kovács Zoltán bejegyzéséből nem tudjuk kiszedni a cég nevét, de az átvett cikk tartalmából kivettük.

 

 

Oszd meg másokkal is!

 

 

Miért van a magyar autókon H betű? Itt a rendhagyó válasz! – Videó

XXI. századi megoldás a magyar egészségügyben! Robot fertőtleníti a SOTE klinikáját – Videó