in ,

Hivatalos: nem lesznek fizetősek a szabadstrandok

Balatoni szabad strandokért kampányol a Momentum, a párt petícióját Gyurcsány Ferenc személyesen is támogatta Tihanyban.

Balatoni szabad strandokért kampányol a Momentum, a párt petícióját Gyurcsány Ferenc személyesen is támogatta Tihanyban. A településen két felújított szabad strand is működik, és az önkormányzat később sem tervezi, hogy pénzt szed a használatukért – mondta híradónknak Tihany polgármestere.

Tömve volt a szombat délutáni kánikulában a tihanyi Gödrösi szabad strand. A tópart az elmúlt két évben szépen megújult itt, új napozóteraszokat, öltözőket, a gyerekeknek homokozókat építettek.

 

A Momentum nemrég aláírásgyűjtést indított a balatoni fürdőhelyek ügyében. Ebben egyebek mellett azt követelik, hogy minden településen legyen legalább egy szabad strand. Fekete-Győr András kerékpárral indult Balaton-körútra, hogy népszerűsítse az elképzelését. A pártelnök szerint ez országos ügy.

Én azt gondolom, hogy ez egy országos ügy igen, mert a Balaton mindannyiunknak a szívügye, sokan járunk ide, a balatoni helyi lakosoknak is fontos az, hogy ingyen fürödhessenek, de egy szombathelyi vagy egy nagykanizsai magyarnak is, úgyhogy országos népszavazást ebben kezdeményezni nem biztos hogy lehet, mi most egy petíciót indítottunk el

– vélekedett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

A Momentum petícióját Gyurcsány Ferenc is aláírta Tihanyban.

Gyurcsány szerint a Balatont vissza kell adni az embereknek, és ebben az ellenzék egységes.

Azt látjuk nagyon szomorúan, hogy egyre több helyen elzárják a Balatont az emberektől, és hát ugyanaz a kör, ez nem kétséges. Hogy ezzel szembe kell menni, szerintem az nagyon-nagyon rendben van. Itt az alapkérdésben az ellenzék egyetért, a Balatont adjuk vissza az embereknek. A részletkérdésekről jó lenne a kormánnyal megállapodni, de hát nem nagyon lehet ezekkel beszélgetni

– mondta a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc.

Hasonló kezdeményezésbe fogott az MSZP is, a párt országos népszavazást szeretne a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről és a strandok területén történő építési és változtatási tilalomról.

Ezen a térképen jelöltük a Balaton partján elérhető szabad strandokat. Több településen nem is egy hely van, ahol ingyen lehet fürdeni. Tihanyban például két szabad strand is van, és nem is tervezik, hogy fizetősek lesznek – erről a település polgármestere beszélt híradónknak. Tósoki Imre szerint a helyi fürdőhelyek kérdése önkormányzati hatáskör.

Én nem nagyon értem, hogy miért kell ebbe a témába is politikát vinni, most itt a szabad strandoknak a kérdése, korábban bizonyos építési ügyeknek a kérdése, amelybe megfelelő utánajárás nélkül nyilatkoznak egyesek, és tényleg politikai ügyet csinálnak mindenből. Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy valóban a helyi emberek dönthessenek az itteni helyzetről

– fogalmazott Tósoki Imre, Tihany polgármestere.

Eközben a Balatoni Szövetség is azt szorgalmazza, hogy a strandokról a Balaton-parti önkormányzatok dönthessenek. A tóparti települések polgármesterei a héten arról foglaltak állást, hogy ilyen ügyben nincs szükség országos népszavazásra.

 

(hirtv.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Tudta? Koncz Zsuzsa apósa Kádár tolmácsa volt!

Akcióban az ellenzék: megrongálták a siófoki Fidesz irodáját