in

Hivatalos: nem emelkedtek jelentősen a rezsiköltségek 🤑

A magyar lakosság 70 százaléka érzi úgy, hogy nem emelkedtek jelentősen háztartásának

A magyar lakosság 70 százaléka érzi úgy, hogy nem emelkedtek jelentősen háztartásának rezsiköltségei, ezen belül 30 százaléknyian semmiféle változást nem tapasztaltak

 – derül ki a Real–PR 93 november közepén készült közvélemény-kutatásából. Ezek az eredmények részben annak is tulajdoníthatók, hogy a nagy többség tett a háztartási energiafelhasználás mérsékléséért, a legtöbben – 83 százaléknyian – úgy döntöttek, hogy a korábbiakhoz képest takarékosabban használják fel lakásukban az energiát. Ennek köszönhetően a lakosság döntő többsége továbbra is kedvezményezettje a rezsicsökkentésnek.

 

 

 

A felmérés szerint a teljes lakosság 37 százalékának csak kis mértékben emelkedtek a rezsiköltségei az előző hónapban a múlt évhez viszonyítva, további 30 százaléknyian nem tapasztaltak változást az energiaszámlákban, sőt három százalék csökkenést érzékelt, így összesen 70 százalék azok aránya, akiknél nem nőtt jelentősen a rezsire fordított kiadás. Huszonöt százaléknyian érzik úgy, hogy nagy mértékben növekedtek az energiaszámláik, öt százalék pedig nem nyilatkozott.

Bár jelentős eltérés van a különböző településtípusok között a lakások jellege és fűtési módja tekintetében, a fővárosi és a vidéki lakosság válaszainak megoszlása között azonban nincs szignifikáns eltérés, a kisebb városokban és a községekben egyaránt 69 százalék vélekedik úgy, hogy nem emelkedtek jelentősen a rezsiköltségek. Nagy mértékű növekedést leginkább a községekben élők tapasztaltak (28 százalék), a kisvárosokban 25 százalék, a megyei jogú városokban és a fővárosban pedig csak 22-23 százalék ez az arány. A pártpreferenciák már határozott összefüggést mutatnak a vizsgált kérdéssel, a fideszes válaszadók közel négyötöde, 78 százaléka érezte úgy, hogy nem növekedtek tavalyhoz képest a háztartási energia költségei, míg a baloldaliak 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy energiaszámlái nem emelkedtek jelentősen.

 

 

 

 

A kutatás kitért arra is, hogy a lakosság milyen lépéseket tett eddig abból a célból, hogy mérsékelje a háztartási energiára fordított kiadásait. A legtöbben – 83 százalék – úgy döntöttek, hogy az eddigiekhez képest takarékosabban használják a háztartási energiát és tízből kilenc magyar háztartásban alkalmaztak valamilyen módszert az energiaszámlák csökkentése céljából.

 

 

(Kincses Krisztina, magyarnemzet.hu)

 



 

 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Kovács Zoltán bekeményít 💪 : szégyen, amit a magyar baloldal művel az EU-s források ügyében

Szánalmas baloldal – Megszületett a baloldali mocsárban a válasz a dollárbaloldalra: elkezdtek „rubeljobboldalizni”