A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy az LMP bevándorláspártinak minősítése jogszerű értékítélet – írta pénteken a Híradó.hu.
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Az ellenzéki párt a Magyar Hírlapot perelte be, mert egy tavaly novemberi cikkükben idézték a Fidesz aznapi közleményét. Ebben a nagyobbik kormánypárt – arra reagálva, hogy Szél Bernadett tárgyalásokat folytatott a Soros-közeliként számon tartott Philippe Lamberts és Vera Jourová EU képviselőkkel – közölte: „egyre világosabb, hogy az LMP is kész a Soros-terv végrehajtására, azt is nyíltan elmondták, hogy nem tudják máshogy elképzelni a migrációs válság megoldását, csak a kötelező kvóta bevezetésével”.
A Híradó.hu azt írta: a bíróság álláspontja szerint az LMP nem kérhet sajtóhelyreigazítást ezzel kapcsolatban.
A Magyar Hírlap honlapján az áll, hogy az LMP keresete szerint a Fidesz közleménye „valótlan tényállítást” tartalmazott, mert az LMP „ilyen álláspontot soha nem alakított ki vagy képviselt” ezáltal a lap „valótlanul híresztelt”.
A portálon megjelent cikk szerint a per során a napilap jogi képviselője „ugyanakkor benyújtotta a bíróságnak Meszerics Tamás LMP-s EU képviselő, valamint Ungár Péter LMP-s elnökségi tag korábbi kvóta-párti nyilatkozatait, amelyek megtörténtét a párt ügyvédje nem vitatta”. A bíróság szóbeli indokolása szerint a közlemény a kormánypárt LMP politikájával kapcsolatos álláspontját rögzítette, ami értékítéletet tartalmazott, és ezzel szemben helyreigazításnak nincs helye – írta honlapján a Magyar Hírlap.
(MTI)
(forrás:demokrata.hu)