in ,

Hivatalos – A románok Európa egyik legalacsonyabb IQ-jával rendelkeznek

Egy Európa-szerte elvégzett kutatás eredményei szerint Románia utolsó helyen végzett, ami az állampolgárok IQ-szintjét illeti

A komparatív eredményeket Dr. Anca Dobrean egyetemi előadó tanár jelentette be egy bécsi konferencián, közli blogján Daniel David, a BBTE Klinikai pszichológia és pszichoterápia karának vezetője, Daniel David.

„Intelligencia terén utolsók vagyunk! Legalábbis A nemzetközileg legelismertebb és legszigorúbb vizsgálatok egyike, a RAVEN-teszt szerint”, jegyzi meg David.

 

A románok 99 százaléka tudományos analfabéta

Egy másik recens kutatás (Tudomány és társadalom – a népesség érdeklődése és felfogása a tudományos kutatások vonatkozásában) azt vizsgálta, mennyit tud a román nép a világról, amelyben él, illetve mi a tudományosság és a vallásosság közötti arány.

Az eredmények önmagukért beszélnek. A románok majdnem fele (42%) úgy gondolja, a Nap forog a Föld körül. Az alanyok 7 százaléka nem tudta, mit mondjon, vagy nem óhajtott válaszolni.

További meghökkentő eredmények: hazánk lakosságának egyharmada úgy gondolja, hogy főzés által a radioaktív tej ihatóvá válik. Továbbá a románok 32 százaléka meg van győződve arról, hogy léteznek olyan emberek, akiket megszállt az ördög.

Röviden: a kutatás eredményei szerint a románok alig 1 százaléka rendelkezik komolyabb tudományos ismeretekkel. Összehasonlításképpen: Franciaország és Németország esetében ez az arány 17 százalék körül mozog.

Egy négy évvel ezelőtt végzett hasonló kutatás során Románia hátulról a harmadik helyen végzett (94-es IQ-val), Törökország és Szerbia előtt. Akkor Németország foglalta el az első helyet, átlag 107-es IQ-val.

 

Az okok

1. A gyenge és folyamatosan változó oktatási rendszer, minősíthetetlen tanintézményi infrastruktúra, alig motivált tanügyi dolgozók.

2. Az egyre nagyobb mértékű emigráció. És bárki könnyen felmérheti, hogy elsősorban a magas IQ-val rendelkező állampolgárok találnak maguknak életteret, szerte a világban.

Nos, ez a helyzet. Lehet, hogy mégsem ártana áldozni a közoktatásra? És megbecsülni az intelligens embereket a mioritikus hazában?

Érdekes volna egy olyan területi felmérés is, ahol Erdélyt külön választanák.

(forrás: harcunk.info)

Felemelő – Így érkeztek a magyarok a csíksomlyói nyeregbe

A csomagolás változhat, de a tartalom ugyanaz