in , ,

Hatalmas botrány – Lehull a lepel a hazánkra támadó drogpolitikusról

A Liberties vezetője, Dénes Balázs magyar munkahelyeket veszélyeztetve lobbizott azért a németeknél, hogy helyezzenek nyomást a magyar kormányra a külföldről finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) átláthatóságáról szóló törvény visszavonatása céljából.

 

A Liberties vezetője, Dénes Balázs magyar munkahelyeket veszélyeztetve lobbizott azért a németeknél, hogy helyezzenek nyomást a magyar kormányra a külföldről finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) átláthatóságáról szóló törvény visszavonatása céljából. Dénes azonban nem most kezdte el űzni a hivatásos „civil aktivisták” iparágát. Az idők során a legtöbb balliberális tömörülésben – a Millától a Kendermagig – közreműködött valamilyen formában – derül ki a Figyelő cikkéből.

A hetilap szerint Dénes Balázs kezdetben drogpolitikusnak nevezte magát, hat évig vezette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programját, 2004-től pedig a szervezet vezetését is átvette. Drogpártiságát még inkább bizonyítja, hogy a könnyű drogok legalizálását céljául kitűző Kendermag Egyesület alapító tagja volt Juhász Péterrel, az Együtt elnökével egyetemben.

Mindez csak a jéghegy csúcsa Dénessel kapcsolatban, szinte minden balliberális platformot végigjárt már életében, amit lehetett. Volt felszólaló a jobboldali kormányt bíráló Milla tüntetésén, részt vett „frekvenciamutyi” hívószóval összeverbuvált, a Klubrádió melletti tüntetésen is, többször publikált a Népszabadságban, sőt a lap 2012-ben egy súlyosan behízelgő PR-cikket közölt Dénes személyéről.

Dénes továbbra is nagyon aktív. Mint kiderült, azért lobbizott Németországban, hogy magyarországi német cégek munkahelyeivel zsarolják a magyar kormányt a Dénesnek nem tetsző civiltörvény visszavonása érdekében. Minden bizonnyal ez volt a legaljasabb, de nem az első aljas akciója, mióta nem a TASZ élén dolgozik.

figyelo.hu-n megjelent cikk folytatásában Dénes Balázs új szervezetéről és legutóbbi tevékenységeiről olvashatunk.

demokrata.hu

(forrás:demokrata.hu)

Karácsony Gergely diktátor szeretne lenni

AGYHALÁL – Afrikaiak randalíroztak Németországban