in ,

Hajrá Duda! Andrzej Dudát támogatja a Szövetség Lengyelországért Párt az elnökválasztáson

A pártelnök egyúttal élesen bírálta Rafal Trzaskowskit, Varsó polgármesterét, az ellenzék jelöltjét, aki az elnökválasztás első fordulójában a második helyen végzett.

A pártelnök egyúttal élesen bírálta Rafal Trzaskowskit, Varsó polgármesterét, az ellenzék jelöltjét, aki az elnökválasztás első fordulójában a második helyen végzett.

A Szövetség Lengyelországért Párt vezetője csütörtökön bejelentette, hogy pártja hivatalosan is támogatja Andrzej Duda jelenlegi államfőt a lengyel elnökválasztás második fordulóján, amely július 12-én lesz. Marek Jakubiak szavai szerint Duda „nagyon közel áll a párt tagjainak túlnyomó többségéhez, 80 százalékuk támogatja”.

A pártelnök egyúttal élesen bírálta Rafal Trzaskowskit, Varsó polgármesterét, az ellenzék jelöltjét, aki az elnökválasztás első fordulójában a második helyen végzett, és nem tartják egyértelműen esélytelennek a győzelemre. Jakubiak elmondta, hogy ő maga varsói lakos, és ismeri Trzaskowskit, „aki a polgármester-választáson tett hetven ígéretéből csak négyet teljesített.”

Lengyelországban június 28-án tartották az elnökválasztás első fordulóját, amelyben nem kapta meg a szükséges többséget Duda, holott áprilisban még biztos nyertesnek mondták. Ötven százalék és legalább 1 szavazat helyett a voksoknak csak a 43,5 százalékát szerezte meg, Trzaskowski pedig 30,46-ot kapott. A választáson 11 jelölt indult. A kétfős „párviadalban” a felmérések mindössze egyszázaléknyi előnyt mutatnak Duda javára.

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ez sem stadion – Év végére átadáshoz közel kerül Miskolctapolca futurisztikus fürdőkomplexuma

Apáti Bence teljesen szétkapja az Indexes Miklósi Gábort!