A PestiSrácok.hu értesülései szerint Gyurcsány Ferenc ötlete volt, hogy Karácsony Gergelyt összeboronálják az MSZP-vel. Úgy tudjuk, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Molnár Gyula közbenjárásával nyomta le az MSZP torkán a törpepárt politikusát, hogy ezzel hiteltelenítse és gyengítse a szocialistákat. Információnkat Kunhalmi Ágnes sem cáfolta.
Az MSZP-n belül is hatalmas meglepetést okozott, amikor Molnár Gyula kvázi bejelentette, hogy legyen Karácsony Gergely a párt miniszterelnök-jelöltje Eleve már az számos kérdést felvet, hogy mit keresett a Párbeszéd társelnöke az MSZP programbemutató rendezvényén? Véletlenül pont ott járt? Ugyan már”
– mondta a PestiSrácok.hu-nak egy, az MSZP belső vitáit jól ismerő forrás.
A kérdés annak fényében még érdekesebb, hogy Karácsony Gergely két nappal a szombati nagygyűlés előtt, december 7-én még mindent tagadott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, és cáfolta, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjeként ül már a stúdióban.
Karácsony többször is hazudott
Az ellenzéki képviselő azt sem ismerte el, hogy tárgyal erről az MSZP-vel. Forrásunk emlékeztetett: az, hogy az egykori LMP-s hazudott, hétfőn vált egyértelművé, amikor kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen arról beszél, hogy „a f*sznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre.” Azt már az Index derítette ki, hogy a kijelentés az Együtt múlt hétfői elnökségi ülésén hangzott el Karácsony Gergely szájából. Ezt támasztja alá az is, hogy azóta az is kiderült, a felvételt az Együtt egyik politikusa, Berkecz Balázs készítette. Bár Karácsony Gergely azt állítja, hogy nem az MSZP-vel való együttműködésre értette azt, amit mondott, a PestiSrácok.hu-nak több ellenzéki politikus is megerősítette, hogy Karácsony az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról beszélt a felvételen. Ez két nagyon fontos dolgot bizonyíthat: az egyik, hogy valaki rábeszélte Karácsony Gergelyt, hogy vállalja el a közös miniszterelnök-jelölti posztot, a másik, hogy Karácsony már hétfőn tudta, hogy ő lesz a közös jelölt, vagyis egy ideje mentek az erről szóló egyeztetések, a kérdés csupán az, hogy pontosan kivel vagy kikkel? A Hír TV értesülései szerint arról, hogy Karácsony Gergely megállapodott Molnár Gyulával, senki sem tudott, mert négyszemközt tárgyaltak egymással.
Gyurcsány lehetett az ötletgazda
Ezek alapján okkal gondolhatnánk, hogy Molnár Gyula fejéből pattant ki Karácsony Gergely neve, de nem. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás szerint Gyurcsány Ferenc volt az ötletgazda. Hogy ezt miért állt a DK elnökének érdekében? Informátorunk szerint azért, hogy mindenáron gyengítse és hiteltelenítse az MSZP-t, s ezzel párhuzamosan népszerűsítse saját pártját, a Demokratikus Koalíciót. Ez a stratégia, úgy tűnik, bejött, hiszen az IDEA Intézet friss, kedden közzétett közvélemény-kutatása szerint a DK már meg is előzte az MSZP-t. Informátorunk felvetéséről megkérdeztük Kunhalmi Ágnest, az MSZP budapesti elnökét, aki ugyan nem erősítette meg információnkat, de nem is cáfolta. Portálunk megkereste Lattmann Tamást is, hogy ő tapasztalt-e bármiféle nyomásgyakorlást Gyurcsány Ferenc részéről akkor, amikor még arról tárgyaltak, hogy ő lehetne a közös ellenzéki jelölt. A nemzetközi jogász úgy fogalmazott:
Akkor még volt idő a választásokig. Én semmiféle nyomást nem éreztem egyik ellenzéki párt részéről sem. A DK részéről is inkább egyfajta várakozás volt, hogy hogyan tovább. Ugyanakkor a mostani helyzetben már minden ellenzéki párt cselekvési kényszerben van, így elképzelhető, hogy Karácsony Gergely esetében már volt egyfajta nyomásgyakorlás Gyurcsány Ferenc részéről, ezt nem tudom.
Lattmann Tamásnál azonban beszédesebb Gyurcsány Ferenc arckifejezése, pontosabban a rezzenéstelen arca: a PestiSrácok.hu ugyanis megkérdezte a DK-elnököt arról, hogy mit szól hozzá, hogy Molnár Gyula és Karácsony Gergely megegyezett egymással. A kérdést múlt csütörtök este tettük fel neki, néhány órával azután, hogy a hír megjelent a sajtóban.
A kérdés gyakorlatilag semmilyen reakciót nem váltott ki Gyurcsány Ferencből, vagyis a pártelnök minden bizonnyal már tudott az alkuról. Mindezek alapján pedig az is valószínűsíthető, hogy az MSZP-PM hamarosan összeborul a DK-val, s ebben a szövetségben már nem biztos, hogy a szocialisták diktálják majd a feltételeket.
Folytatjuk…
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
(Szecskó Petra, pestisracok.hu)