in ,

Győzött az igazság! Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását: a kommunista lapnak négyszázezer forintot kell fizetnie

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A Népszavának négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára, továbbá a perköltséget is meg kell térítenie.

Miképpen a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, a Népszava munkatársának, Pápai Gábornak a vallásgyalázó karikatúrája ellen – amit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturistái a legjobb képnek ítéltek – Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított. Az ügyben eljáró bírónő első fokon elutasította a keresetet, mondván, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár pedig viccként fogja fel a látottakat. A bírónő úgy érvelt, hogy ha letakarja a szöveget és a kép többi részét, akkor az szerinte egy konvencionális Krisztus-ábrázolás. A tárgyalás során Gál Zsófia Lívia bíró a baloldali sajtó kereszténygyalázó gyakorlata ellen indított tiltakozó petíciót – amit több mint harmincezren írtak alá – sem volt hajlandó figyelembe venni, a felperes pedig hiába jelent meg személyesen a tárgyaláson, egy árva szót sem szólhatott.

 

Sajátosan indokolja a Fővárosi Törvényszék azt, hogy miért nincs gond a Népszava Jézus Krisztust gyalázó karikatúrájával

– nyilatkozta akkor Vejkey Imre, hangsúlyozva: komoly aggodalomra ad okot ez a szürreális ítélkezési gyakorlat, a bíróság ezzel legitimálja az aljas támadásokat.

 

 

Másodrendű állampolgárnak éreztem magam keresztényként

– mondta el akkor az elsőfokú ítéletről Vejkey. Néhány hónappal a nagy botrányt kavaró gúnyrajz megjelenése után a balliberális napilap egyik ismert publicistája, Szegő Péter folytatta az ámokfutást. Az újságírót az botránkoztatta meg, hogy Müller Cecília a közszerepléseikor keresztet visel a nyakában.

 

 

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A bolgár Dobrevet Nagykanizsán is tüntetők fogadták! Képek

Döbbenet: koronavírusban elhunyt a Momentum 31 éves nagykanizsai politikusa