Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Gulyás kimondta a lényeget: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország

0 megjegyzések 0 megtekintés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország. A tárcavezető hangsúlyozta: a választási kampányban Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje sokadjára próbálja immáron önmagát megcáfolni”, de a valóság az, hogy mind ő, mind pedig a baloldalt alkotó pártszövetség szinte valamennyi vezető politikusa egyértelművé tette, hogy

vagy katonákat vagy fegyvereket, vagy mindkettőt küldene a háborúba, ami azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország belesodródna ebbe a konfliktusba.

Nem szabad belesodródni a háborúba

Leszögezte: a kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni. „Természetesen szeretnénk, ha mielőbb béke lenne, de ezt mi eldönteni nem fogjuk tudni, ezért a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból” – nyomatékosította. Márki-Zay Péter eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélte: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.

Felhívta a figyelmet: a sokszínű ellenzéki koalíció különböző pártvezetői az elmúlt napokban is azt nyilatkozták, hogy fegyvereket, illetve katonákat kell küldeni, ahogy ezt miniszterelnök-jelöltjük is többször elmondta. „Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonni” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a kormánypártok véleménye mindig az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad „ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett”.

(MTI)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.