in ,

Futóbolondok: őrizetbe vették Szabó Bálintot, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják és kedden reggel őrizetbe vették Szabó Bálintot

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják és kedden reggel őrizetbe vették Szabó Bálintot, az egy traktorosra sikerült országos gazdatüntetés szervezőjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyurcsány egykori szóvivőjének letartóztatásáról szerdán dönt a bíróság. Mivel a magát forradalmárnak beállító állandó botrányszervezővel és -szereplővel szemben több büntetőeljárás is folyamatban van, többek közt közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése és a hatóság félrevezetése gyanújával, végül hosszú időre rács mögé kerülhet. Most 30 napos letartóztatásról – korábbi nevén előzetes fogvatartásról – születhet döntés. 

Szabó korábban még minden erővel kormányzati kapcsolatokra törekedett és a baloldalt bírálta, majd valamilyen hirtelen fordulattal kormányellenes hangra váltott és országos gazdatüntetést szervezett. Erre végül a meghirdetett időponthoz képest majd egy nappal egyetlen traktor érkezett, miközben Szabó végig azzal hitegetett a közösségi oldalán, hogy 1800 tart a parlament felé.

Az elmúlt hetekben maroknyi csoport parádézott a fővárosban, a Dózsa György úton, miközben Szabó, követeléskezelő cégének Facebook oldalán rejtélyes üzeneteket küldött, többek közt arról, hogy most jön el az igazi rendszerváltás. Még vissza is számoltak, hogy a nagy napig – amikor máig nem tudjuk, minek kellett volna történni – mennyi idő van még hátra.

 

 

MEGJELENT A KÖTCSEI PIKNIKEN IS

Szabó Bálint időnként vidéki helyszíneken is feltűnt, hogy élő videóközvetítéssel egyszemélyes akciókat mutasson be. Megpróbálta megzavarni a Kötcsei Pikniket, ahol keresztbeállt az úton Pintér Sándor belügyminiszter autója előtt.

 

 

 

Kötcséről a Siófoki Kórházban kötött ki, állítása szerint azért, mert a rendőrök bántalmazták és véreset hányt. Leleteit követőinek közszemlére tette a Facebookon, de azok mindössze arról árulkodtak, hogy a vizsgálatok az általa állított tüneteket igazolni nem tudják. Az viszont kiderült, hogy korábbi megbetegedései utáni kontrollvizsgálatokat elmulasztotta.

Orbán Viktor miniszterelnökre az otthona közeli parkolóban támadt rá. Követte a kormányfőt, miközben telefonjával folyamatosan vette, ugyancsak élőben közvetítve a közösségi médiában a “hőstettét”. Megjelent a határvadászok eskütételénél, amit ugyancsak igyekezett minden eszközzel megzavarni. A Készenléti Rendőrség központjának bejárata előtt rontott rá az egyenruhásokra, akik türelemmel viselték, hogy Szabó alig néhány centiméterre az arcukba üvöltözi fröcsögve: “Pintér kutyái”.  Később a kerítésen is megpróbált átmászni.

BALHÉ A KARMELITÁNÁL

Egy hete a Karmelita kolostornál telhetett be a pohár, ahol Szabó artikulátlan ordítással támadt a rendőrökre, akik az egyik tüntetővel szemben intézkedtek. “Mocskos állatok”, “Utolsó senkik vagytok” – ordítozta Szabó az őt türelmesen arra kérő rendőröknek, hogy fejezze be a viselkedését, értik, hogy a barátját védi, de türtőztesse magát. Mire Szabó magából kikelve folytatta, hogy “húzzanak haza”.

A rendőrök egyébként S. Béla ellen jártak el, miután egy nő fizikai bántalmazás miatt segítséget kért.

A történtekről egy videó – amit valószínűleg maga Szabó készített, ugyanis őt nem látjuk, csak halljuk – a Vadhajtások oldalán máig elérhető. A felvétel utolsó kockáin látni, hogy a készenléti rendőrök az őrjöngőt csitítva próbálnak autóba szállni, felszólítják Szabót, hogy ne akadályozza a rendőri intézkedést, különben elő fogják állítani.

EDDIG MEGÚSZTA

Ez már a sokadik alkalom az érdeklődés hiányában elmaradt gazdatüntetés óta, hogy a rendőrök a Szabó gerjesztette balhék helyszínén intézkedni kényszerülnek. Akár Szabót – akár a társait, ha túlléptek egy határon és előállították is – eddig elengedték. Úgy tudjuk, Szabó Bálintot a Karmelitánál történtek miatt állították elő és gyanúsították meg hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével.

Hétfőn reggel 7 óra után ment érte négy készenléti rendőr és a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre állították elő. Szabó az első pillanattól végig vette a rendőröket, akik szintén egész úton az ügyészségig kamerával rögzítették az eseményeket.

BÜNTETŐELJÁRÁSOK SORA

Szabó Bálint ellen jelenleg több büntetőeljárás van folyamatban, amelyeket később akár össze is vonhatnak. Ezek közül eddig a közlekedés biztonságának veszélyeztetése volt a legsúlyosabb. Még 2020 márciusában Szegeden az Anna kútnál autójával keresztbe állt a villamos előtt és a villamosjáratok leállítását követelte a covid járvány miatt. Akciója alatt megbénult Szeged közlekedése, mentők, tűzoltók sem tudtak volna célba érni az útzár miatt, a villamos leállítása miatt pótlóbuszokat kellett beállítani.

 

Arról az esetről a szegedi önkormányzat Facebook oldalán lehet egy felvételt visszanézni:

Szabó Bálint kényszerintézkedésről szerdán délután dönt a bíróság.

Szabó néhány követője már szervezi az ellenállást a helyszínre. Ezúttal van miért aggódniuk a vezérük miatt. Azok a bűncselekmények ugyanis amelyekkel gyanúsítják, egyesével is több évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők, a hivatalos személye elleni erőszakért akár 15 évet is lehet kapni. Ahhoz sem kell nagy szakértelem, hogy valaki megállapítsa, esetében kétségkívül fennáll a bűnismétlés veszélyes, hiszen az eddigi ellene indult eljárások sem akadályozták az újabb botrányok okozásában.

 

 

 

(pestisracok.hu)

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Európa meg fog fagyni! Hónapokig teljesen leáll az Északi Áramlat

Valami készül: ülést tart a kormány az energiaválságról és a szankciókról