in ,

Földi László: Lengyelország is készülhet arra, hogy a nemzetközi terrorizmus célpontjává válik az állandó amerikai katonai jelenlét miatt.

Semmi ideiglenesség: állandósult amerikai katonai jelenlét

LENGYELORSZÁG IS KÉSZÜLHET ARRA, HOGY A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS CÉLPONTJÁVÁ VÁLIK

Az amerikai V. Hadtest Lengyelországba telepített egységeiről jelentették ki amerikai és lengyel hivatalos személyek, hogy ezzel az intézkedéssel az amerikai katonai jelenlét állandósul lengyel földön. És senki nem tiltakozott. Nem hisztiztek a szuverenitást máskor oly hangosan féltő NGO-k, és csöndben vette tudomásul a brüsszeli politikai vezetés is az amerikai bázisépítést. Közben persze azon elmélkedik a világelit egy része, hogyan lehetne bármilyen eszközt felhasználva nemzetállamok nélküli közösséggé alakítani az európai kontinenst, később az egész világot. Ennek megvalósításához természetszerűleg rendelkezésre állnak majd azon amerikai hadtestek, amelyek a ma használt propagandaszólamokban a békét kívánják védeni az állítólagos – leginkább orosz – végveszélytől.

Nem árt felidézni, hogy az USA és a Szovjetunió szárazföldi szembenállása utoljára harminc évvel ezelőtt létezett a megosztott Németországban. Az amerikaiak az NSZK, míg a szovjet erők az NDK területéről néztek farkasszemet egymással. Később, a német újraegyesülést követően, amikor a szovjet csapatok hazamentek – miközben az amerikai hadosztályok maradtak német földön –, gyakorlatilag nem tapasztaltuk, hogy a térség békéjét bármilyen reguláris katonai erő fenyegetné. Mígnem 2020-ban hirtelen előbukkant a potenciális – vagyis csak elképzelt, és nem konkrét tényekre alapozott – fenyegetettség, és Lengyelországba települt az amerikai zöld – nem vörös – hadsereg, hogy ismét csak egy határ válassza el az orosz és amerikai szárazföldi erőket. Felmerül a gyanú, hogy Amerika ezzel a lépéssel nem elkerülni akarja a konfliktust, hanem annak kiélezésében érdekelt. Furcsa vízió egy olyan korban, amikor a nemzetállamok fennmaradása egyébként is erős nemzeti tudatosságot kíván. Furcsa, mert Lengyelország szuverén állam, mely képes önállóságát garantálni, hisz Magyarországgal ellentétben a rendszerváltást követően nem zavarta szét a hadserege személyi állományát, és nem zárta be hadiüzemeit.

Furcsa az amerikai törekvés csöndes elfogadása azért is, mert a szovjet katonai megszállások idején a térség – volt szocialista országai – éppen azon fáradoztak, hogy területeiken többé ne állomásozzon idegen hadsereg. A rendszerváltás idején jogvédők, politikusok nyertek választásokat azzal a programmal, hogy követelték – nagyon helyesen – a szovjet csapatok kivonását országaikból. De leginkább azért furcsa a lengyel bázisépítés, mert Oroszországnak esze ágában sincs visszanyomulni azon területekre, melyről jogelődje, a Szovjetunió kivonult a ’90-es években. És ha már a furcsaságoknál tartunk, az is ide kívánkozik, hogy a negyedik generációs hadviselés, a hibrid háborúk korában miért gondolja bárki is, hogy a hagyományos szárazföldi alakulatok straté­giai előnyt jelentenének egy esetleges fegyveres konfliktusban.

Az pedig nem is furcsa, hanem teljességgel érthetetlen, hogy az érintett országok, Lengyelország mellett Románia – ahová már korábban telepítettek amerikai erőket – közvéleménye miért maradt érdektelen az amerikai hadsereg hadosztályainak jelenlétét illetően. Az „utca”, mely máskor oly érzékeny a politika vélt vagy valós agressziójával, térfoglalásával szemben, most közömbösen veszi tudomásul ezen országokban, hogy hazájukat puskalövés nélkül lefegyverezte egy világhatalom hadserege. Olyan korban történik mindez, amikor a biztonságpolitikát egyébként is az instabilitás jellemzi. Elég csak az USA-ra tekinteni, ahol dúl a polgárháború, és Trump elnök esetleges novemberi bukása, a Demokrata Párt jelöltjének győzelme olyan helyzetet teremthet, melyben a nemzetállamok jelenlegi formában történő megmaradása nem lesz egyszerű feladat. Egyáltalán nem közömbös tehát, hogy a visegrádi négyek egyike, a kialakult helyzet miatt, kieshet a közös védelemből. Miként aggasztó az a jövőkép, hogy Magyarországot két irányból – Románia, Lengyelország – érheti kényszerítés az ott állomásozó amerikai alakulatok jelenlétére alapozva. Azt a tételt ugyanis, hogy a hadsereg nem gondolkozik, hanem végrehajt, alapvetésnek kell felfogni. Ha a demokraták vezetése úgy dönt, megszerezve az elnöki hatalmat, hogy nem ért egyet a közép- európai államok stratégiájával, nem tévedünk, ha azt állítjuk: nem fog visszarettenni semmitől, hogy akaratát érvényre juttassa. Mit és hogyan cselekszünk akkor és hogyan védjük meg eltökéltségünket az önállóság létezésé­ben? Egyértelműbben fogalmazva, Európában nincs ok arra, így Lengyelországban sem, hogy a „béke védelme” szlogen árnyékában bármikor fegyveres konfliktus provokálására alkalmas erőtér jöjjön létre. A világcsendőr Egyesült Államok leginkább akkor segíti a valóban békére és szuverenitásra vágyó nemzeteket, ha saját térfelére vonul, mely lépése korrektebb megoldás lenne, mint amit az elmúlt harminc évben tett vagy tenni akart. Mert tényszerű, hogy az utóbbi évtizedek konfliktusait – Afganisztán, Irak, Észak-Afrika, Irán kontra Szaúd-Arábia, hogy csak néhány példát említsünk – mind az amerikai kül- és gazdaságpolitika érdekei mentén robbantak ki. A következmény pedig az adott országokban bekövetkezett pusztítás, illetve olyan extrém kitüremkedések, mint például a muszlim terrorizmus világméretűvé válása.

A XX. század vége a XXI. század eleje a befejezetlen háborúk kora lett, hisz időnként újra és újra fellángolnak a harcok a már lerombolt térségekben. Így Lengyelország is készülhet arra, hogy a nemzetközi terrorizmus célpontjává válik az állandó amerikai katonai jelenlét miatt. Miért tűnik Washingtonból nézve elképzelhetetlennek, hogy Európát, annak békéjét, és persze hagyományos kultúráját és identitását az érintett nemzetek képesek megóvni Amerikából vezényelt hadsereg nélkül is? Ráadásul az amerikai mentalitás alapvetően idegen a kontinensünkön, bár az internetnek köszönhetően erősen fertőz, ami ellen egyre kevésbé tudunk védekezni. Akkor viszont ne feledjük azt a mondást itt Európa közepén, hogy „barátainktól védj meg Istenem, ellenségeinktől majd megvédjük magunkat.”

A szerző titkosszolgálati szakértő

 

(Földi László, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Na végre! Civil díjjal tüntetik ki Müller Cecíliát

Trump újabb nagy sikere – Békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek