in , , ,

Földi László: a Védett Társadalom Alapítvány

FEL KELL VENNI A HARCOT A GLOBALIZMUS NEM KÍVÁNT ÉS ROMBOLÓ KÍSÉRŐJELENSÉGEI ELLEN

 

A harcművészet egyfelől a felvállalt összecsapásból, másrészt annak művészi fokon kivitelezett módszertanából tevődik össze. Régi korok és persze napjaink konfliktusai gyakran végződtek végsőkig kiélezett ütközetekkel, olyan elvek mentén, amikor a tét – erkölcsi értelemben – a győzni, vagy legyőzöttnek lenni egyszerű igazságán alapult. Nem lehetett kompromisszum, hisz a helyzet éppen azért eszkalálódott, mert az ellentét kibékíthetetlen volt.

Ebből a látószögből vizsgálva mai életünket érzékeljük, hogy a normalitást – az emberi lét alapértékeit – az abnormális kihívások ostorozzák, és próbálják átmosni tudatunkat valamiféle degenerációval. Nem lévén más választásunk, fel kell venni az elénk dobott kesztyűt. A normalitás megóvása ezidáig természetesnek tűnt azzal, ha egyszerűen hárítva védekeztünk, ha közömbösséget színlelve megmosolyogtuk mindazt, amit abszurdnak tartottunk. Mi, a többség eddig egyszerűen normálisan éltünk. Mert így – gondoltuk – képesek leszünk megóvni saját világunkat. Mára azonban világossá vált, hogy a szükségszerű és alternatíva nélküli győzelem érdekében a „legjobb védekezés a támadás” elv mentén kell átgondolnunk saját megoldó képletünket.

Mindennek érdekében mi, a Védett Társadalom Alapítvány (Safe Society Foundation) alapítói és működtetői védelmünkbe vesszük megtámadott értékeinket és társadalmi csoportjainkat, valamint harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society ­Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.

A Védett Társadalom Alapítvány a normális, vagyis az elfogadott – a tradicionális – társadalom létezését és megtartását tekinti megvédendő kihívásnak. Hiszünk a különbözőségekben, a politikai sokszínűségben, a nemzetek egymásra utaltságában. De ellene mondunk az alá-fölérendelt minősítéseknek – lásd: kettős mérce – és a kultúrák a pénzügyi érdekek mentén történő összemosásának, divatos szóval: a globalizált világnak. Minden kísérlet, mely a múltban a nemzetek felszámolására irányult, kudarcot vallott és sikertelen lesz a jövőben is. Az uniformizált, „kevert világ” lerombolja az emberiség eleddig elért vívmányait, főként az élhető világot. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa országait az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt válságok sújtják. Látható, hogy a globális eszmeiség társadalmi rangra emelése például a szinte tökéletes életformát felépített Svédországot a bevándorolt bűnbandák utcai harcterévé silányította. Németországban a precizitás, a rend és a kiszámítható mindennapok eltűnőben, miközben kiveszőben a bizalom és a hit a német emberek életéből.

A nyílt társadalmi modell abszurditását leginkább a francia tábornokok, tisztek több ezer tagjának polgárháborút vizionáló nyilatkozata húzza alá Franciaországban. A segélykiáltásnak beillő megszólalást a kezelhetetlen multikultúra zsákutcája váltotta ki, a különböző kultúrák együttéléséből – sajnos – természetszerűen bekövetkező drámai esetek sokasága. Mi, a Védett Társadalom Alapítvány képviselői és követői hisszük, hogy még nem merült ki az eszmei harc lehetősége, még nem érkezett el a valódi tábornokok ideje – bár fontos tudni, hogy itt állnak mögöttünk –, talán még az értelem harcát meg lehet vívni, megvédve mindazt, ami az emberi lét méltóságát képviseli. A harcművészetnek a művészet elemét kell még csatába vinni. Az összecsapás formája retorika és meggyőzés. Fontos megértenie mindenkinek, hogy a közömbösség nem a normák megőrzését, hanem a katasztrófa eljövetelét támogatja. Hiszen nincs ideológiai kérdőjel abban, hogy az élhető világ mindenki alanyi joga és jussa. A nemzet fogalma jobbról vagy balról nézve is ugyanaz. Mert a családokban az anya, az apa és gyerekeik nem ideológiai alapon rendeződnek, hanem egymás megértése és megbecsülése a kihívás számukra. Miként szakrális világunkban ott van az emberi öröklét, függetlenül attól, melyik egyház képviselői prédikálják híveiknek.

Hogy mindez megvédhető legyen, támadunk. Hálózatot építünk, hogy erőteljes ellenfelei lehessünk a már kiépült globalista hálózatnak. Mozgósítunk a nyílt társadalom eszméit agresszívan terjesztőkkel szemben. Nem tűrjük, hogy az „érzékenyítés” csapdájába csalják a kellő élettapasztalattal nem rendelkező fiatalokat. Demonstrációkat szervezünk és bebizonyítjuk, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell degenerált jelmezbe bújni. A Védett Társadalom Alapítvány tehát mindenkié, aki úgy érzi, a normalitás az egyetlen viszonyrendszer, amelyben divattól függetlenül, szabadon szeretné megélni politikai nézeteit.

Mert az alapítvány nem politikai, hanem civil kezdeményezés az egyre harsányabbá váló ideológiai összetűzések idején. Viszont azt is tudjuk, melyik az a stratégiai érték, amit követni akarunk. Nekünk, a társadalom többségének történelmi kihívás, hogy a tévedésen alapuló extremitásokat, vagyis a globalizmus nem kívánt kísérőjelenségeit leleplezzük és visszaszorítsuk oda, ahová valók, a könyvtárak mélyére. Az ellenfél oldaláról csak egy parányi kisebbség hangoskodása hallatszik túlharsogott formában. Miért kellene ezt eltűrnünk? Miért fogadnánk el már-már lehajtott fejjel, hogy minden képzeletet felülmúló provokációkat kell elszenvednünk?

Hogy világos legyen egyszer és mindenkorra, ma még a művészet elemét hangsúlyozzuk a harcművészet kifejezésből, és reméljük, ez elégséges lesz ahhoz, hogy az emberi társadalom megőrizhető legyen. Nincs kétségünk afelől, hogy az abszurd világ képviselői mindent elkövetnek, hogy ne tudjuk elérni célunkat. De bármit is tesznek, a normális élet alternatíva nélküli.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke (www.vdta.hu)

 

(Földi László, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hahaha! Az NVB visszadobta Karácsony népszavazási kezdeményezését a Fudan-ügyben

Nagy Ervin: Cseh Katalin gyalázata az egész ellenzék botránya