in , ,

Földi László: 2022-ben nem ideológiák közül választunk, hanem Magyarország sorsa a tét.

Ahol nem lehet kompromisszum

NINCS KÉZZELFOGHATÓ ELTÉRÉS A KÖZÖS PLATFORMON ÁLLÓ ELLENZÉKI PÁRTOK KÖZÖTT.

A politikai valóság gyakori torzulása miatt nem vitathatóan szükségszerű az egyébként ellentmondásos kompromisszumok jelenléte kormányzati döntéseket megelőzően. Általában is igaz, hogy a politika – főként az oly ritkán megtapasztalt béke éveiben – törekszik a kompromisszumok mentén elérni stratégiai és taktikai céljait. Teszi ezt a könnyebb ellenállást feltételező megoldás érdekében. A hatalom megszerzése vagy megtartása okán jelentkező kényszer szinte keresi az egyensúlyt a különbözőségek között.

De mi a helyzet történelmi kihívások idején? Amikor nem rövid, még csak nem is középtávon kell látni és láttatni a politika irányultságát. Mert ha Magyarországot nézzük, elénk tárul a formális és a tartalmi ellentmondásra épült pártstruktúrák együttese. Az úgynevezett magyar baloldali politikai erőtér különbözőnek tűnő koalíciós partnerek együttesét láttatja, miközben kézzelfogható eltérés nincs a közös platformon állók között.

Létezik bármiféle ideológiai különbség az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP vagy a szövetségesükké vált Jobbik között? Az elmúlt harminc évben nem mutatható ki markáns különbség, bármilyen név alatt szerepeljenek is.

Ezért volt képes közösen kormányozni az MSZP és az SZDSZ, holott meghirdetett elveikben – melyeket a közvéleménynek kommunikáltak – ellenségeknek kellett volna lenniük a mindennapi politikai vetélkedésben. Miként a mai balliberális koalíció sem nehezen összetákolt valami, ahogy sugallják jól felépített nyilatkozatokban. Legfeljebb személyes acsarkodások jelentenek némi ellentétet, de mindez csupán alkalmatlanságukat bizonyító szereplők monológja, nem pedig artikulálható politikai különbözőség.

Mielőtt a felháborodás hulláma elsodorna, sietek hangsúlyozni, hogy az ellenzéki szövetségben felbukkanó koalíciós partnerük, a Jobbik nem kakukktojás a kompániá­ban. A Csurka István vezette MIÉP, amely egyértelmű jobboldali eszmeiséget képviselt, sosem lett volna szövetségese egy liberális tömörülésnek. Nem azért, mert szélsőjobboldali, pláne fasiszta párt lett volna, hanem mert az azt meghatározó „csurkizmus” a kompromisszumot el nem fogadó magyarok eszmerendszere volt. A magyarság történelméből olyanokat tekintett példaképeinek, akik leszármazottai ma is itt élnek, ahogy mindig is itt éltek közöttünk. Akik észrevétlenül, de ha kellett, nyíltan kiállva képviseltek valamiféle megtartó erővel bíró „ősiséget”. A kompromisszumnélküliség leginkább a művészetek világában, esetleg a tudomány területén létezik, de a politika nem az élettere. Nem arról van szó, hogy az eszmeiségnek ne lenne helye a hatalmat gyakorlók köré­ben, ahogy helye lenne a történelmi mércével mért gerincességnek is.

Mégis az kerül légüres térbe, aki a színpadi dráma nyíltságát kéri számon az utcára lépve, miután a függöny összezárt az előadást követően.

A színház falain túl a politikai szereplők színpadán nemhogy elfogadott lenne az őszinte beszéd, de meg is vesszőzik, aki arra vetemedik, hogy számonkéri annak hiányát. Vagyis a Jobbik mai arculata nem más, mint éppen hogy arcul csapása az elődöknek. S akkor mitől lennének mások, mint a csak megjelenési formájában különböző, baloldali üzenetet hordozók?

A politikával átszőtt mindennapjaink valóságát tovább árnyalja a konzervatív oldal bizonyos fokig szintén megtévesztő megjelenése. Kívülről nézve ugyanis egységes arculattal bír, miközben a különbözőségek objektív és persze nem elhanyagolható szubjektív eltéréseiből épül föl a belső élete. A Fidesz–KDNP-pártszövetség tartalmi oldalról vizsgálva nagyon széles platformot jelenít meg. A legfontosabb kérdés éppen ebből következik. Mennyire képes erodálni a kormányoldalt a soraiban kimutatható sokszínűség, ami nem jelent alapvető ideológiai eltérést, de látens ellentétet biztosan. Választások idején az egység felmutatása megkerülhetetlen taktikai egyszeregy, alternatíva nélküli követelmény. A balliberális oldalról lenézett és lesajnált hagyományos értékek szószólói – a konzervatív eszméket vallók – sokkal inkább színgazdagok, mint a magukat a „sokszínűség harcosainak” beállító baloldali politikai ellenfeleik. Hiszen a Csurka-drámákban helyet kapott kompromisszumnélküliség éppúgy jelen van a konzervatív oldalon, mint a „jéghideg” profizmusból táplálkozó megfontoltság és éleslátás, mely a nagypolitikai kihívásokra adandó önvédelmi válaszok sajátja.

Ebből következik, hogy

a politikai álnokságot remekül megjátszani tudó ellenfél számtalan esetben képes felerősíteni a jobboldalon előtörő látens nézetkülönbözőségeket.

Időnként a gátlástalan, külföldről irányított erők béklyójában leledző magyar ellenzéki csoportosulás ennél is messzebb megy, amikor a Fidesztől távozó politikusok közül integrál a soraiba, és indítja őket korábbi eszmei szövetségesük ellen a 2022-es választáson. A „felkért” vagy helyesebben átállt illető persze siet­ve nyilvánítja ki a politikai kompromisszum időtállóságát, bármit jelentsen is ez a megdöbbentő magyarázat. Az egyéni érdek előtérbe hozása vagy egyfajta sértődöttségből fakadó duzzogás ebben az esetben felér egyfajta hazaárulással, hiszen 2022-ben nem ideológiák közül választunk, hanem Magyarország sorsa a tét. Ki fogja és milyen elvek mentén kormányozni az országot? Egy belül színes, de célját tekintve konzekvens jobboldali értékrend képviselője, vagy szavakban sok árnyalatot megjelenítő, de kizárólag a külföldi érdekekkel azonosuló baloldali csoportosulás lesz kormányon jövő év tavaszától? Lehet ezt a folyamatot magára hagyni, de talán jobb lenne megpróbálni a politikai kompromisszum máskor szükségszerűnek tűnő ideá­ját mégiscsak félretolva keményen fellépni. Mert fontos, hogy a megszokott élethelyzet és a józanság, vagyis a normalitás legyen jövőnk fokmérője, szemben az önmaguknak utat törni szándékozó, elfogadhatatlan és már most előre látható abszurddal.

S ha innen közelítünk, könnyen lehet, hogy a civil világ erejét kell hadrendbe állítani. A józan emberek közössége az a hely, ahol a jövő nem politikai kalkuláció, ahol az értékek nem választási ciklushoz kötöttek, és ahol nincs helye kompromisszumnak, ha az emberi faj valódi értékét, a nemzet létét, hagyományos családi kötelékeinket, utódaink genderőrülettől mentes gyerekkorát szeretnénk megvédeni. Ráadásul a nyugati világban kipróbált és egyre terjedő észbontó ideákat az ellenfeleink magyar földön is helyénvalónak tartják, sőt bevezetésre, terjesztésre alkalmasnak. A harcmodort, melyet az úgynevezett Nyílt Társadalom Alapítvány felügyeletével hoztak létre, az NGO-hálózat alkalmazza és működteti. Abban a pillanatban, ha (miként a napokban történt) az Orbán-kormány még inkább gátat akar szabni – az eddig is tiltott – pedofil jelenségeknek, és szigorítja az ez irányú törvénykezést, máris rázúdul „civil” oldalról a diktatórikus kormányzás vádja. Apró megjegyzés, hogy évekkel ezelőtt, ha valakit kiskorúak kárára elkövetett bűncselekménnyel ítéltek el, még a börtönlakók is kiközösítették, sőt mi több… Mára éles fordulatot vet a társadalmi „közízlés” az úgynevezett érzékenyítési akciók következtében.

Adott tehát a feladat, mert ha a teremtett világot úgy szeretnénk továbbadni, ahogy elődeinktől kaptuk; amennyiben elhisszük, hogy a természet megmentésének a lényege, ha tiszteljük törvényeit; ha magunkénak valljuk, hogy a férfi és nő kapcsolatán alapuló családnak megtartóereje van; ha büszkék vagyunk nemzeti identitásunkra, és sorsunkról mi magunk akarunk dönteni; és mindenki szabadon szeretné gyakorolni hitét, mert hiszünk az örök értékekben – nos, akkor van megoldás.

A szerző titkosszolgálati szakértő

(Földi László, magyarnemzet.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Már mindenki Gődényen röhög – Újabb tüntetést szervez Gődény György, de az emberek nem akarnak menni

Már az Autóklub is megszólalt: a főváros enyhítse, ne súlyosbítsa a közlekedési válságot!