A kormánypártok nem akarják, hogy Szél Bernadett részt vegyen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén akkor, amikor a Soros-terv a téma – erősítette meg Németh Szilárd. A Fidesz indoklása szerint Szél Bernadett és az LMP Soros György, valamint a bevándorlás szolgálatában áll, így kockázatos lenne Szél Bernadett jelenlétében tárgyalni a témáról – közölte az M1.
Nem szeretné a Fidesz, ha Szél Bernadett részt venne a nemzetbiztonsági bizottság Soros-tervről szóló ülésén. A testület fideszes alelnöke kedden ezt a PestiSrácok.hu-nak is megerősítette. Németh Szilárd szerint az LMP miniszterelnök-jelöltje Soros György érdekeit szolgálja, ezért nincs helye egy olyan zárt ülésen, ahol fontos információk hangzanak el.
A Fidesz közleményében azt írja: kockázatosnak tartják a Soros-tervről szóló napirendi pont megvitatását, amíg Szél Bernadett a bizottság tagja. A kormánypárt szerint ezt az ellentmondást az LMP úgy tudja feloldani, ha más tagot jelöl a nemzetbiztonsági bizottságba.
Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje (MTI-fotó: Máthé Zoltán)
A politikus szerint nincs menekülthullám
Az LMP-s politikus 2002-ben a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt, a szervezet 2015-ben több mint 5 millió forintot kapott egy Soros-alapítványtól.
Magyarországon a bevándorlás nem probléma, nincs menekülthullám – így vélekedett még 2015-ben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje. Egy másik interjúban arról beszélt, hogy Magyarország semmire sem megy azzal, ha lezárja határait, a migrációs válság kellős közepén pedig jó megoldásnak tartotta a kvótarendszert hazánk számára.
„Én azt gondolom, hogy pillanatnyilag a kvótarendszer, amit ugye elővezettek, uniós szinten lenne egy olyan megoldás, ami Magyarország számára könnyebbséget hozna, anélkül, hogy Kósa Lajosnak vasfüggönyöket kellene építeni” – nyilatkozta Szél Bernadett.
Egyetlen fal sem tudja megakadályozni a bevándorlók érkezését
Szél Bernadett az unió fővárosában is többször járt. Találkozott például azzal a Vera Jurovával, aki hangos szószólója annak, hogy migránsokat kell befogadniuk a tagállamoknak. És találkozott Philip Lambertsszel, akit szintén Soros György szövetségeseként tartanak számon. Az Európai Zöldek társelnöke korábban azt mondta: egyetlen fal sem tudja megakadályozni a bevándorlók érkezését.
A migránspárti politikust Budapestre is meghívta az LMP miniszterelnök-jelöltje, hogy folytassák a Brüsszelben megkezdett tárgyalásokat.
(forrás: www.hirado.hu)