in ,

Fidelitas: a Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált

A Momentum aktivistái a koronavírus-járványban elhunyt halottak számát ragasztották fel a mosolygós emojit ábrázoló, nemzeti konzultációs plakátra

A Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált. Próbálnak valamennyire tényezőként fennmaradni Gyurcsány Ferenc politikai porondján, azonban amit most tettek a nemzeti konzultációs plakátok megrongálásával, az már ízléstelenség – fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus emlékeztetett: a Momentum aktivistái a koronavírus-járványban elhunyt halottak számát ragasztották fel a mosolygós emojit ábrázoló, nemzeti konzultációs plakátra.

Látható, a Momentum annyira jelentéktelen, hogy minden megnyilvánulásuk után olvad a szimpatizánsaik száma – mutatott rá a politikus. Illés Boglárka kiemelte, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölt-jelöltje az ATV-n adott legutóbbi interjújában már nem említette a miniszterelnök-jelölt-jelöltek között Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét. Kérdésre válaszolva Illyés Boglárka elmondta, hogy a fiatalok számára továbbra is a Fidesz–KDNP kormánya jelenti az egyetlen alternatívát.

 

A Momentum nem a realitás talaján áll. Fogalmuk sincs a magyar emberek, a magyar fiatalok problémájáról

– mondta a Fidelitas elnöke, majd hozzátette: meg kell nézni, hogy a Momentum azzal a Gyurcsány Ferenccel áll szövetségben, akinek a miniszterelnöksége idején a fiatalok kilátástalan helyzetben voltak.  Elvették a családi otthonteremtési támogatást, megszüntették a családi adókedvezményt és elvették a hároméves gyest, az ifjúsági munkanélküliségi adatok pedig magasak voltak – sorolta Illés Boglárka. A műsorban elhangzott, hogy a Fidesz–KDNP-kormány az elmúlt években számos olyan támogatási formát vezetett be, amelyek a fiatalok életkezdését és családalapítását segítik, miközben a Momentum ezek közül egyet sem ítélt jónak. Fontos, hogy ezekről a lehetőségekről beszéljünk a fiatalokkal, és amennyiben vannak újabb kihívások, arra is megfelelő választ adjunk. Így alakult ki a huszonöt éven aluliak szja-mentessége is – jegyezte meg a politikus. Illés Boglárka kiemelte, hogy a magyar fiatalok tudatosak. Ezt jelzi a 16–18 éves korú fiatalok negyven százalék feletti átoltottsága is – mondta. Hangsúlyozta, hogy a Fidelitas felelőssége, hogy minél több valós információt nyújtson a fiatalok számára akár online formában, akár személyesen is.

Tisztázni kell, hogy ki, melyik oldalon áll. A Fidelitas az élet mellett áll az önmegsemmisítés kultúrája helyett, amelyet a Momentum részéről gyakran tapasztalunk

– emelte ki a politikus, majd arra is emlékeztetett: ha a Momentum érdekei úgy kívánják, a saját hazájuk érdekei ellen fordul akár egy határon túli kampány esetén, vagy éppen Brüsszelben. Múlt héten a Momentum a Facebook-oldalán tett bejegyzést, amelyben fotóval alátámasztva számolt be arról, hogy a saját üzeneteikkel ragasztották le a nemzeti konzultációt hirdető plakátot. A párt a koronavírus-járványban elhunytak számára, a járvány alatt tönkrement vállalkozásokra, valamint a magas inflációra vonatkozó feliratokkal ragasztotta le a nemzeti konzultációt hirdető felületeket, mivel szerintük a kormány nem a valós problémákról beszél – írta a Magyar Nemzet. A nemzeti konzultáció kérdései többek között a minimálbér kétszázezer forintra emelésére, a családtámogatások, a munkát terhelő alacsony adók és a nyugdíjak alkotmányos védelmére, a hitelmoratórium meghosszabbítására és a koronavírus elleni védekezést segítő magyar oltóanyaggyártás elindítására vonatkoznak.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A szemünk láttára teljesednek be a bibliai próféciák

Apáti Bence hibátlan véleménycikkben semmisíti meg Jakab Pétert