in , ,

Feloszlatta magát a Migration Aid

A Migration Aid pénteken befejezte működését, amit azzal indokoltak, hogy nem kívánják a bevándorlási különadót fizetni

A Migration Aid pénteken befejezte működését, amit azzal indokoltak, hogy nem kívánják a bevándorlási különadót fizetni. A magát civilnek nevező szervezet pártot is alapított. A Magyar Idők által megkérdezett szakértők mindkét lépést a magyar törvények kijátszásaként értékelték.

Bejelentette önfeloszlatását a migrá­ciót támogató Migration Aid (MA) nevű szervezet tegnap, mert nem kívánnak a bevándorlási különadó alanya lenni. – Jogi szempontból minimum zavaros – ha nem törvénysértő – a lépésük, ugyanis létezik hozzájuk köthető egyesület, alapítvány, de külföldi szervezet is, s nem látható át, hogy e formációk közül melyik pontosan milyen tevékenységet végez, és milyen forrásból – fejtette ki a Magyar Időknek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Az pedig, hogy Éjjeli Őrség néven pártot is alapítanak, tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen az is nyilvánva­lóan a bevándorlási adó kikerülése érdekében történik. Azonban saját rosszhiszemű, jogellenes magatartására senki sem hivatkozhat adómentesség és egyéb előnyök szerzése végett – hívta fel a figyelmet a szakjogász.

Szavai szerint a pártalapítási projekt sikere egyáltalán nem bizonyos, erre utal az egyesülési jog alapszabálya is, amely szerint az alapítás nem valósíthat meg bűncselekményt. Márpedig az MA fő profilja, az illegális bevándorlás szervezése, ilyennek minősül – hangsúlyozta Szánthó Miklós, hozzátéve: politikailag a helyzet egyszerűbb: az uborkaszezon kellős közepén megint a nyílt társadalom eszméjének hívei jönnek ki a napra, előre megtagadva az adófizetést, mint a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ, vagy pártalapítással elkerülve azt.

A konspirátorok ezzel önmagukat leplezik le, hiszen akik „civilnek” hirdetik magukat, lelkiekben politikai pártként viselkednek – értékelt a szakember.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjo­gász a Kossuth rádióban arra figyelmeztetett: kimerítheti a hazaárulás kategóriáját, ha egy formáció sikeresen alakul egy olyan párttá, amely nem a magyar emberek dolgaival és jólétével foglalkozik, hanem harmadik országbeli személyek gondjaival, hazánk kárára, s emellett kormányzati támogatásban, kampánytámogatásban részesül. Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője a műsorban hangsúlyozta: a pártfinanszírozásnak ma Magyarországon komoly szabályai vannak, megkerülésének következményeit a Jobbik plakátkampánya kapcsán láthattuk.

Siewert András aktivista hangsúlyozta: az általa vezetett Migration Aid alapítványhoz hasonlóan az Éjjeli Őrség is a mindenkori magyar jogszabályoknak megfelelően fog tevékenykedni.

Megalakulása óta az MA ellen egyetlenegy eljárás sem indult, tehát mindig jogszerűen működtünk, s ez érvényes lesz az új pártra is – jelentette ki. Szerinte a Migration Aid nem szervezet, hanem egy eszme: emberség, együttérzés, szolidaritás.

Nem a Migration Aid szűnik meg, hanem csak egy jogi szervezete. Jelenleg egyébként még az adó beszedésével megbízott NAV sem tudja megmondani, konkrétan mely szervezetekre vonatkozhat a törvény, s ez súlyos jogbizonytalanság – hangoztatta.

Ismert: a múlt hónap végén fogadta el a parlament a Stop, Soros! törvénycsomagot, amellyel Magyarországot szeretnék megvédeni az illegális migrációtól. A szabályozás értelmében 25 százalékos bevándorlási különadót kell fizetniük a bevándorlást segítő szervezeteknek.

(forrás:www.echotv.hu)

Az osztrák külügyminiszter, akinek Putyin is elment a lagzijára, kiválóan beszél magyarul

Gulyás Gergely: tanuljanak, lássanak világot a fiatalok, aztán térjenek vissza szülőföldjükre!