in ,

Fekete-Győr továbbra is ártatlannak tartja magát – Pedig nem az! Videó

A Momentum elnöke megfellebbezte a felfüggesztett szabadságvesztést.

 

A hír előtt egy kis mindenszo.hu kommentár: véleményünk szerint egy felfüggesztett szabadságvesztés tökéletes. Esetleg jöhetne hozzá még egy kis közmunkára ítélést, mert az remekül megalázná Fegyőr Bandit. Így majd szépen rájönne, hogy jogállamban élünk, és nem csinálunk olyat, hogy rendőröket dobálunk füstgránáttal. Hőst nem kell belőle faragni, nem érdemes letöltendőt rávarrni, pedig megérdemelné, de abban az esetben jön a „Táncsics effektus”, és szépen megugrik a Momentum támogatottsága, azt pedig normális ember nem akarhatja.

 

 

 


Ahogy korábban mi is megírtuk, Fekete-Győr András – és több társa – ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 2018-as Kossuth téri tüntetésen történtek miatt. A vádirati szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék

Az ügyészsége idén szeptemberben azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel szabjon ki próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést Fekete-Győrre, aki ezt megfellebbezte. A Momentum elnöke egy későbbi reakciójában úgy fogalmazott: „az ügyészség vádja nevetséges, szánalmas próbálkozás”. Szerinte ő csak „egy lila füstölőt ejtett két rendőrsorfal közé”.

Fekete-Győr András most az Indexnek úgy fogalmazott: „nem követtem el bűncselekményt, és minden tettemért vállalom a felelősséget. Hiába kér rám ilyen büntetést Polt Péter ügyészsége, a bíróság előtt fogok érvényt szerezni az igazamnak”.

 

ÍME A VIDEÓ:

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Már senki sem figyelj rájuk, de megint sivalkodnak az egyetemfoglalók

Hoppá! Rádiójelek érkeztek egy Naprendszeren túli bolygóról