in , ,

Ezt tette Tarlós Budapesttel – Teljes lista

Íme

Tehát!

  • Négy év munkával fejeztük be az M4-es metrót (közben több tíz milliárd forintot szereztünk vissza a városnak a korábbi rossz szerződések korrigálásával, csak az Alstomtól 36 milliár­dot szedtünk vissza);
  • felújítottuk az M3-as szerelvényeit (az M2-es szerelvényeit is mi szereztük be egyébként);
  • folyik az alagút és állomások 2. szakaszának kivitelezése teljes akadálymentesítéssel;
  • megépítettük a budai fonódó villamost;
  • jelentős mértékben kicseréltük a BKV járműállományát;
  • megújítottuk a Margitszigetet, a Széll Kálmán teret, hat fürdőt korszerűsítettünk, bővítettünk;
  • meghosszabbítottuk, illetve felújítottuk az 1-es és 3 -as villamosvonalakat;
  • Mol–Bubi kerékpáros kölcsönzés;
  • tízezer fát ültettünk;
  • Pünkösdfürdői és Aranyhegyi patak árvízvédelmi mű kivitelezése folyik;
  • állatkert „Holnemvolt park” elkészült, épül a Pannon park biodóm;
  • visszaszereztük a Fővárosi Vízműveket a franciáktól;
  • BKV teljes működési konszolidációja, az államit meghaladó mértékű béremelés a BKV-nál;
  • a taopénzek visszaszerzése a színházaknak;
  • a szemétdíjak eredeti szinten való visszaszerzése;
  • a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának megalakítása;
  • számos közterület felújítása a kerületekkel közösen a fővárosi tér-köz pályázatok keretében;
  • a barnamezős területek feltérképezése és koncepció az újra felhasználásukra;
  • új szmogrendelet;
  • Duna-partok első (déli) szakasza koncepciójának elkészítése;
  • együttműködési megállapodások az MTA-val (hozzáteszem, az MTA-val szemben most hozott parlamenti döntést én is elhamarkodottnak tartom) és a legnagyobb budapesti egyetemekkel;
  • drogprevenciós egyeztető fórum létrehozása és működtetése;
  • szoborállítások; nagyszabású virágültetési akciók;
  • mégis elindult az e-jegyrendszer pilot projektje a gyakorlatban júniusban a repülőtéri buszjáraton;
  • hosszú távú mobilitási terv elkészítése és elfogadása;
  • taxisrendelet; hajléktalan-infrastruktúra fejlesztése;
  • repülőtéri zajprobléma megoldása (ez utóbbi még folyamatban van);
  • Futár utastájékoztató rendszer;
  • Budafok-kocsiszín fejlesztésének kivitelezése;
  • csepeli gerincút I. ütem;
  • 35 közúti és gyalogos felüljáró felújítása;
  • 2700 új P+R férőhely, több mint 100 kilométer kerékpárút, együttműködési megállapodás a kerékpárosokkal;
  • jegyvásárló-automaták, több száz busz, 36 új Solaris troli;
  • 47 új CAF villamos; házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés;
  • Pusztazámori Hulladékkezelő Központ II. ütem megépítése;
  • városligeti gördeszkapark;
  • Szent István park rózsakert;
  • Erzsébet téri játszótér megépítése;
  • 5 darab fitneszpark;
  • II. János Pál pápa tér átépítése;
  • Gellért-hegyi játszótér;
  • Vérmező játszótér;
  • Feneketlen-tavi játszótér fejlesztése;
  • BKISZ 300 kilométer csatornaépítés;
  • margitszigeti csatornázás;
  • dél-pesti telep záportározó fejlesztés;
  • Budapest teljes árvízvédelmi helyzetének felmérése és fejlesztési koncepciójának kialakítása;
  • nagyszabású vízcsőrekonstrukció folyamatban;
  • Budapest 2030 hosszú távú fejlesztési alapdokumentum, Budapest 2020 integrált településfejlesztési stratégia;
  • Budapest területfejlesztési koncepciója;
  • Fővárosi területfejlesztési program;
  • Budapest integrált területi programja;
  • tematikus fejlesztési programok;
  • Duna menti területeink fejlesztési tanulmányterve és hasznosítási koncepciója;
  • Budapest zöldinfrastruktúra programja;
  • Budapest klímastratégiájának megalkotása;
  • Szociális városrehabilitációs kézikönyv;
  • Zöldinfrastruktúra füzetek kiadása, fővárosi településképi arculati kézikönyv;
  • Óbudai Gázgyár tornyainak műemléki rekonstrukciója;
  • Belvárosi plébániatemplom rekonstrukciójának támogatása;
  • BTM Kiscelli Múzeum részleges rekonstrukciója;
  • Integrált jásztótér Csepelen;
  • kondipark a Margitszigeten;
  • 100E közvetlen reptéri buszjárat létrehozása;
  • Színházak éjszakája; Zene éjszakája;
  • Kávéházak éjszakája;
  • Rákóczi kert családi park Csepelen;
  • Európa sportfővárosa év programsorozata;
  • Városligeti Műjégpálya korszerűsítése.

 

A közeljövőben kezdődő, illetve jóváhagyott, forrásbiztosított projektek:

  • A Lánchíd és teljes környezete felújítása,
  • BKV-járműcserék intenzív folytatása,
  • Blaha Lujza tér és Széna tér rekonstrukciója,
  • XIII. kerület Béke tér szennyvízkomplexum,
  • EuroVelo kerékpáros-fejlesztések,
  • P+R parkolóprogram,
  • Nyugati tér rekonstrukciója;
  • befejeződik a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési program aktualizálása,
  • a budai fonódó villamos alsó ágának kivitelezése,
  • Főtáv-körvezeték (már épül), a millenniumi földalatti vasút felújítása,
  • M3-as metró meghosszabbítás kiviteli szintű megtervezése,
  • aquincumi híd és repülőtéri gyorsforgalmi út komplex, kiviteli szintű tervezése, engedélyeztetése.

Forrás: Tarlós István

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg másokkal is!

Itt vannak az utolsó mémek Karácsony Gergelyről

Ellenzéki patkánytempó – A XVIII. kerület ellenzéki jelöltje, a tüdőfejű Kassai Dániel békés járókelőket zaklat