in ,

Ezt hazudta egy balos megmondó a Hír Tv-ben – „Amikor vagy fél tucat rendőr ráugrott a Tibet-zászlóval demonstráló férfira a Deák térnél, az volt az érzésem, hogy mindjárt lenyúlnak a torkán és kiszedik a máját.”

Hazudni azt már tudnak

Balos véleményvezér hazudott Simicska tévéjében

 

A Hír TV Főszerkesztők klubjának legutóbbi adásából az derült ki, hogy Magyarországra visszatért a rendőrterror, ismét a Kádár-rendszerben vagy a Gyurcsány-korszakban vagyunk.

Murányi András, a csődbe ment és megszűnt Népszabadság utolsó főszerkesztője ugyanis azt találta mondani: „Amikor vagy fél tucat rendőr ráugrott a Tibet-zászlóval demonstráló férfira a Deák térnél, az volt az érzésem, hogy mindjárt lenyúlnak a torkán és kiszedik a máját.”

Döbbenetes szavak, amelyeket ráadásul a zoom.hu hírigazgatójaként dolgozó sajtós ezután még meg is ismételt.

Ha az történt volna, amit Murányi szavai után elképzel egy tájékozatlan tévénéző, akkor az valóban felháborító lenne.

A hazug embert azonban az interneten percek alatt leleplezhetjük.

A múlt vasárnapi esetről ugyanis készült egy videó, amely felkerült a legnagyobb megosztó portálra. Ott jól látható, hogy semmilyen brutalitás nincs a rendőrök módszereiben, nem bántalmaznak, nem teperik le a földre Hendrey Tibort, és Murányi szavaival ellentétben, nem áll fenn annak a veszélye, hogy eltávolítják valamelyik belső szervét. Egyszerűen megakadályoznak egy embert abban, hogy tovább folytasson egy be nem jelentett, törvénytelen demonstrációt. A rend őrei dolgukat végzik, gyorsan, hatékonyan.

Érdemes még felidézni Hidvéghi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának reagálását a Deák tér közelében történt rendőri intézkedésre: „a véleménynyilvánítás szabadsága fennáll, akár a tibeti jogokat védők is szervezhetnek konferenciát, rendezvényt, de amikor csúcstalálkozóra kerül sor Budapesten, amely különleges biztonsági elősírásokkal és korlátozásokkal jár, akkor a rendőrség ilyen extra intézkedéseket is foganatosíthat a biztonság szavatolása érdekében.”

A baloldali véleményvezér pedig talán ismét megtekinthetné azokat a képeket, melyek 2006-ban készültek, az akkor tüntetőkkel szembeni valóban brutális rendőri intézkedésekről.

Fentiek tükrében Murányi András kijelentését nehéz másképpen értékelni mint, hogy az egy szélsőséges, hazug és hisztériakeltő megnyilvánulás.


(Juhász Attila, magyaridok.hu)

Továbbra sem stadion – Tavaszra kész az esztergomi vasút villamosítása

Megújult az Echo TV – Hipermodern lett!