in ,

Ezeket miért nem vitte még el a Rendőrség? Kamu rendszámtáblákat kínál az államtagadó szekta

Negyvenezer forintért készítenek egyedi azonosító jeleket a hivatalos magyar rendszámok helyett, csakhogy ez bűncselekmény.

„40 000 forintért, azaz a szerintük nem létező Magyarország nevű köztársaság hivatalos pénzneméért cserébe árulnak egyedi, a magyar hatóságok által el nem ismert rendszámtáblát a szektatagoknak kiküldött e-mailben. Természetesen a rászedett áldozatok azt hiszik, ezáltal majd nem vonatkoznak rájuk a magyar jogszabályok a közutakon, sőt a kötelező biztosítás és a gépjárműadó alól is mentesülnek […] a jó magyar forintért a rendszámtáblához még egy kamuforgalmit is adnak”

– olvasható a rendőrségi körökben népszerű Zsaruellátó nevű Facebook-csoport egyik bejegyzésében. Az írás hangsúlyozza: a nem hivatalos egyedi azonosítókat, forgalmikat pénzért árusítók neve saját biztonságuk érdekében sehol nincs feltüntetve, csak e-mailekben kommunikálnak a lehetséges vevőkkel. Amennyiben előleget is hajlandók fizetni a vevők,, akkor további rendszámtáblákat is kisorsolnak köztük.

A bejegyzés szerint felhívást az UCC „konkurenciája” tette közzé. A Magyar Nemzet ismertetése szerint az UCC szervezet álláspontja az, hogy a magyar állam nem is létezik, hiszen az általuk hivatkozott UCC-jogszabály (Amerikai kereskedelmi egyezmény) szerint, ami nem is vonatkozik hazánkra, Magyarország csak Amerikában bejegyzett cég. Egy másik elmélet hívői szerint a több mint tíz éve hatályos alaptörvénnyel a Magyar Köztársaság megszűnt, a regnáló kormányok és a parlament döntései érvénytelenek.

(mandiner.hu)

[pj-news-ticker]

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Ha nincs pénz, nincs NATO tagság – Orbán Viktor bejelentette: ekkor szavazza meg Magyarország Finnország és Svédország NATO-tagságát

Amikor egyetértünk egy libsi elemzővel – Ceglédi: ez a parttalan sz*patás, amit az EB csinál, csak növeli az EU-ellenességet!