in ,

Ezek totál megbuggyantak – Végleg leállnak az atomerőművek Németországban

Habeck gazdasági miniszter optimistán tekint a jövőbe, miközben további spórolásra buzdítja a lakosságot.

Véget ér egy korszak, legalábbis a németek így tervezik: április 15-én leállnak az ország utolsó működő atomerőművei is, ezzel a kormány beváltja ígéretét, és kivezeti a nukleáris energiát Németországból. A létesítmények az eredeti tervek szerint már tavaly év végén elnémultak volna, ám az energiaválság áthúzta a számításokat, így három erőmű haladékot kapott – az Emslandban találhatónak ráadásul szokatlan módon, kancellári jogkörét használva Olaf Scholz egy személyben húzta el az agóniáját.

A napokban Robert Habeck gazdasági miniszter úgy nyilatkozott: a nukleáris leállítás visszafordíthatatlan, az energiaellátás biztonsága azonban az erőművek nélkül is garantált Németországban. „Kézben tartjuk a helyzetet, köszönhetően a gáztárolók magas töltöttségi szintjének, az új LNG-termináloknak, valamint annak, hogy egyre több megújuló energiaforrást használunk” – mondta, hozzátéve: az új atomerőművek építése gazdasági zsákutcát jelent, Németország pedig elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ra energiaellátásának 80 százalékát már megújulókból biztosítja.

A tárcavezető megköszönte a lakosság elkötelezettségét a meghirdetett takarékossági akció kapcsán,  ugyanakkor azt kéri a polgároktól, hogy a spórolást az energiával a jövőben is szorgalmasan gyakorolják. „A sok lemondás hozzájárult ahhoz, hogy a kritikus időszakban a gáztározók megteljenek, elhárítva ezzel egy gazdasági válságot. A következő télen már jobb lesz a helyzet, ám az energia változatlanul drága lesz, érdemes tehát körültekintően használni. Láthattuk: a takarékosság nem jár együtt az életkörülmények romlásával” – fogalmazott a miniszter, aki öt percnél többet nem tartózkodik a zuhany alatt.

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Ez sem magyar, hanem hungarofób – A disznószemű megint a magyarokat szidja: „…mi magyarok egy erkölcstelen, züllött, tolvaj banda vagyunk”

Újra megszólalt a Barátok Közt sztárja – Ettől a cikktől kiakadtak a libsik – Vegyél egy literes üveget. Tegyél bele 6,6 dl Fidesz – KDNP narancs sűrítményt