in ,

EZEK SOSE FOGYNAK EL? – Itt egy újabb véresszájú SZDSZ-es, aki már megint az erőszakolók pártján áll

A balliberális oldal megmondóemberei ismét előbújtak, és megpróbálták kimagyarázni a kimagyarázhatatlant. Ismeretes, korábban Aczél Endre, a Népszabadság és a 168 Óra egykori újságírója, Kiss Lászlót vette védelmébe, ugyancsak egy nemi erőszak ügyében.

Verebes István – az SZDSZ szellemi holdudvarának őrzője – remegő ajkakkal, könnybe lábadt szemekkel Marton Lászlót és Kiss Lászlót is a védelmébe vette Rónai Egon műsorában. A baloldali eszdéeszes értelmiség már egyszer belesüllyedt a nemi erőszak mocsarába. Talán most bele is fulladnak.

Verebes szerint vannak olyan színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem. A rendező megpróbálta elhitetni velünk, kívülállókkal, hogy a filmes, színészi szakmában ez így megy már 20 éve, az erőszakolók neveit fölösleges nyilvánosságra hozni, mert akkor már nem az ÜGY a fontos, hanem a vircsaft és a vádaskodás.

A Nap-kelte volt műsorvezetője kijelentette, hogy Schillingné el fogja veszíteni a pert, mert nem tudja bizonyítani az igazát Marton Lászlóval szemben, akit amúgy nem szabad felfüggeszteni, mert jeles rendező.

Az interjúban Verebes egy nyíregyházi történtet is felhoz, kijelenti, hogy őt megkörnyékezte egy fiatal színésznő, akinek azért adott jobb szerepeket, mert folyamatosan udvarolt neki – mármint Verebesnek.

Mi egyelőre karba tett kézzel és feszült idegekkel figyeljük az évtized legaljasabb balliberális belvitáját.
(888.hu, Oláh Gellért)

Orbán Viktor: Brüsszel megkezdte a Soros-terv végrehajtását

Az eredeti Soros Terv – TELJES dokumentum – Lovas István fordítása