in

Ezalatt a Fidesz-KDNP jelöltje lett a polgármester Ácson is

A Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával indult Szentirmai Istvánt választották Ács polgármesterévé – közölte az MTI-vel a helyi választási iroda vezető helyettese

Soós Piroska elmondta, a névjegyzékben 5763 választó szerepelt, a szavazóhelyiségeket 1381 ember kereste fel, ez 24 százalékos részvételi aránynak felel meg. Az urnák felbontása után 1353 érvényes szavazatot számoltak össze.

Szentirmai István az MTI-nek elmondta, elsőként a település valós anyagi helyzetét szeretné megismerni, ezért független könyvszakértői csoporttal átnézeti az utolsó pár év gazdálkodását, valamint szeretne képet kapni arról is, hogy a kifizetett beruházások műszaki tartalma megfelelő-e.

A Komárom-Esztergom megyei településen azért kellett időközi választásokat kiírni, mert a korábbi polgármester, a független Lakatos Béla lemondott tisztségéről.

(Tóth Dalma, 888.hu)

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

NA VÉGRE! – Lemondott Lakatos Béla, Ács botrányhős polgármestere

Eközben a Fidesz-KDNP simán nyert Budapesten az összellenzéki jelölttel szemben

Agyhalál – Németország így készül a Karácsonyra – Íme