Novemberben fokozatosan feloldja az MSZP a fideszesnek tartott médiumok elleni sajtóbojkottot – értesült elnökségi forrásokból a Magyar Idők. Mindeközben Gyurcsány Ferenc célkeresztjébe vette az LMP-t, mondván, a párt az összefogás legnagyobb akadálya, 2014-ben is a különcködésük miatt veszett el tizenegy mandátum.
A szocialisták novemberben fokozatosan feloldják a Botka László nyomására a „fideszes médiumok” ellen közel fél éve elrendelt sajtóbojkottot. Elnökségi forrásokból úgy tudjuk: az MSZP politikusai kezdetben vágatlan, élő műsorokban, illetve visszaegyeztetett formában a sajtó eddig kirekesztett részének is nyilatkoznak, idővel pedig visszatérhet a normális kerékvágásba a munkakapcsolat. Emlékezetes: a párt azóta eltávolított szóvivője, Nyakó István május 11-én jelentette be, hogy az MSZP a továbbiakban nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, konkrétan a Magyar Időknek, az Echo TV-nek, az M1-nek, a TV2-nek, az Origónak, a PestiSrácok.hu-nak, a 888.hu-nak, a Lokálnak, a Ripostnak és a Magyar Hírlapnak.
Nyakó azzal magyarázta a döntést, hogy a „fideszesek által közpénzen rekvirált” médiumok állami támogatásokkal kistafírozva egy nem létező „álomvalóságot” mutatnak be, miközben elferdítik az ellenzéki politikusok nyilatkozatait. Bár az MSZP-sek tartották magukat a bojkotthoz, a háttérben lapunknak elismerték, hogy arról hivatalos döntés nem született, Botka viszont ragaszkodott hozzá, miután kormányfőjelölti programjában is kitért rá: „a fideszes média hazugsággyárának teljes bojkottját kell megvalósítanunk”. A pártvezetés nagy része ugyanakkor mindvégig tisztában volt azzal, hogy a nyilvánosság e részéről lemondani elhibázott lépés.
Mindeközben Gyurcsány Ferenc keményen nekiment az LMP-nek, amely a legutóbbi felmérések szerint a DK mellett a legtöbbet nyert Botka visszalépésével. A volt kormányfő az RTL Klub Magyarul Balóval című vitaműsorában arról beszélt, hogy ha 60-70 egyéni körzetben veszít a Fidesz a jövő évi választásokon, akkor kisebbségbe szorul, ám ennek a demokratikus ellenzéki oldalon a legnagyobb akadálya az LMP. Szerinte az LMP-nek elhanyagolható esélye van akár csak egy választókörzetben is győzni, ráadásul már 2014-ben is miattuk vesztettek el 11 körzetet, amely nyerhető lett volna, ha a párt együttműködik az ellenzékkel.
Szél Bernadett azzal vágott vissza, hogy Gyurcsány a legnagyobb akadály, mivel bukott kormányzás fűződik a nevéhez, és személyes felelőssége van abban, hogy Orbán Viktor hatalomra került. Az LMP miniszterelnök-jelöltje kaotikusnak nevezte a baloldal helyzetét, és hangoztatta: olyan együttműködésbe nem megy bele, amit Unicummal kell leöblíteni. Szél ezzel a 2014-es listaállításra utalt, amikor az Együtt–PM politikusai úgy fogalmaztak: csak egy ital lehúzásával tudták elviselni, hogy Gyurcsány is rajta van a közös listán.
(Bákonyi Ádám, magyaridok.hu)