in ,

Ez a szakma elárulása: több mint kétszáz tanár bojkottálja az érettségit, a Belügyminisztérium megszólalt

A pedagógusok azt mondták: a bojkott erős lépés, amit nem szívesen tesznek meg.

Több iskolában is úgy döntött számos pedagógus – összesen több mint kétszáz fő –, hogy nem vállalnak önkéntes érettségi elnöki, vizsgáztatói, szaktanári javítói feladatokat az idei emelt szintű érettségi során. A Népszava megkereste ezzel kapcsolatban a Belügyminisztériumot, akik úgy reagáltak:

sajnálatos, hogy egyet nem értésének kifejezési módját bárki, gyermekeink érettségi vizsgájának és továbbtanulásának veszélyeztetésében látja. Különösen elgondolkodtató, ha mindezt a pedagógus teszi”.

Hozzátették: a tárca valamennyi érintett intézményben biztosítja az érettségi megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges erőforrásokat.

Az emelt szintű érettségi önkéntes feladatait bojkottáló tanárok akciójával kapcsolatban Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta, ez egy törvényes tiltakozási forma, hiszen ezeket a feladatokat megbízás alapján adják ki a pedagógusoknak, amire bárki mondhat nemet. Ugyanakkor hozzátette, az érettségi bojkott mindenképpen erős lépés, amit nem szívesen tesznek meg a pedagógusok.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Ez brutális: négy óra – átlagban ennyi ideig maradnak életben az ukrán katonák a keleti fronton

Friss: Kocsis Máté eltaposta a kommunistákat a parlamentben – Videó