Támogatás
hétfő, április 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Észak- és Dél-Korea – Nobel-békedíjat érdemelne Donald Trump

0 megjegyzések 2 megtekintés

bban, hogy az elmúlt hónapokban komoly előrelépés történt Észak- és Dél-Korea között, hatalmas szerepe lehet az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak.

Ismert, 2018-ban régóta várt békefolyamatok indultak el a két Korea között. Míg a 2017-es esztendő arról szólt, hogy az északi kommunista rezsim minden eddiginél nagyobb intenzitásban lőtte ki ballisztikus rakétáit – rettegésben tartva az egész régiót – addig 2018-ra váratlan enyhülés következett be a két Korea között. Hogy miért fordult a kocka, arról a szakértők is csak spekulálnak.

Egyesek szerint Kim Dzsongun észak-koreai diktátor azért adta fejét a „béküléshez”, mert az országát gazdasági összeomlás fenyegeti a minden eddiginél szigorúbb nyugati, s immár a kínai szankcióknak is köszönhetően. Mások szerint egyszerűen arról van szó, hogy kipukkadt az észak-koreai lufi, vagyis: kudarcba fulladt a nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakéták fejlesztése. Mindemellett vannak olyan hírek is, melyek szerint a múlt héten történt észak-koreai hegyomlás (ami az északi rezsim nukleáris kísérleti telepét vághatta gallyra) lehetett az utolsó csepp az északiak poharában.

Mindenesetre 2018 a békülés éve lehet. A kommunista rezsim első szimbolikus lépése az volt, hogy sportolókat és Kim Dzsongun húgát és kedvenc zenekarát, az észak-koreai Spice Girlst is elküldte a phjongcshangi téli olimpiai játékokra. Ezt követően elkezdődtek a tárgyalások egy konkrét találkozóról is, mely múlt hét pénteken, április 27-én realizálódott is az észak-koreai és a dél-koreai vezető, Mun Dzsein történelmi találkozójakor. Mi több: a két ország vezetője bejelentette, hogy egy békeszerződéssel lezárják az 1953-ban, fegyverszünettel záródó hidegháborús konfliktust, a koreai háborút.

A dél-koreai elnök Kim Dzsongunnal való találkozása után több ország vezetőjével, köztük az Egyesült Államok elnökével is egyeztetett, s szerinte jó irányban haladnak a folyamatok északi szomszédjukkal. Sőt, Mun Dzsein állítólag az egyik belsős, a dél-koreai Kék Házban tartott megbeszélésen azt is elhintette, hogy

Trumpnak Nobel-békedíjat kellene nyernie.”

(Nagy Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.