in ,

És már el is ismerték – 168 Óra: tévesen írtuk azt, hogy a közmédia filmet forgat az őszödi beszédről

Közleményben ismerte el az újság, hogy a közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat.

„Az őszödi beszédről és a tévészékház ostromáról készülő játékfilmmel kapcsolatban cikkünkben tévesen azt írtuk, hogy a filmet a közmédia forgatja. A valóság ezzel szemben az, hogy a közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat, és ilyen szerződése sincs egyetlen produkciós céggel sem.

Szerkesztőségünk az információval kapcsolatban nem a tőlünk elvárható alapossággal járt el, hiszen küldetésünk szerint azért dolgozunk, hogy elfogultság nélkül, hitelesen tájékoztassuk a közvéleményt minden hírről. A tévedésért az érintettektől és olvasóinktól is elnézést kérünk. A hibából levontuk a megfelelő konzekvenciát” – írta a 168 Óra keddi közleményében.

Vasárnap írtunk róla, hogy sajtóértesülések szerint elkezdték forgatni a Szabadság téren a Gyurcsány-filmet, mely őszödi beszéd utáni eseményekről fog szólni. A Telex újságírója abból következtetett erre, hogy felállítottak egy díszletet a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt. A lap többet nem erősített meg, mint írják „ennél többet viszont csak pletykákból tudni a jó eséllyel nagyon erős politikai töltettel készülő, a 2022-es választások előttre összeálló filmről”. Az értesülést a közmédia is közleményben cáfolta.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agyhalál – Az áruló Dévényi tagadja, hogy áruló lenne

Megkaptam az orosz oltást! Спасибо