in , ,

Emmanuel Macron ismét kijelentette, hogy “szembeszáll Magyarországgal”.

Macronnak nem tetszik a magyar vétó, mindent megtenne a globális minimumadóért

Emmanuel Macron ismét kijelentette, hogy “szembeszáll Magyarországgal”. A francia elnöknek a globális minimumadó megvétózása szúrja a szemét, és az Európai Tanács legutóbbi ülésén kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy hazánk is hozzájáruljon az EU gazdasági öngyilkosságához.

Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Magyarország visszavonja a globális (társasági) minimumadóra vonatkozó vétóját

– jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács péntek délután Brüsszelben befejeződött másfél napos ülése után. Mint kiderült, a tanácskozáson szóba került az Orbán-kormány által blokkolt megállapodás sorsa is, mivel az EU soros elnöki posztját július 1-jéig betöltő Franciaország a hátralévő egy hétben mindenképpen szeretné tető alá hozni az egyezséget – írja a Mandiner. Macron közölte, hogy készek elmenni az észszerűség határáig, de nem tovább, a kompromisszum érdekében. Mint ismert, az OECD keretein belül 140 ország ért egyet az általános 15 százalékos minimum (társasági) adókulcs bevezetésével, ami az uniós vezetők szerint hatalmas hasznot jelentene. Az Európai Unió szeretne egységesen csatlakozni a nemzetközi megállapodáshoz, a 27 tagállam közül egyedül a magyar kormány mondott eddig erre nemet.

Egy másik vétó „leszerelésében” azonban sikerült haladást elérni a csúcson: a bolgár parlament pénteken megszavazta, hogy az ország – bizonyos feltételek megvalósulása esetén – ne akadályozza tovább az Észak-Macedóniával folytatott uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését, ami áttörést jelenthet a nyugat-balkáni bővítési folyamatban. Bulgária kétoldalú viták miatt 2019 óta gátolta Észak-Macedónia előrehaladását, és emiatt befagytak az Albániával tervezett megbeszélések is, mivel az EU a két országot együtt kezeli. Szófia négy feltételhez kötötte a jóváhagyását, amelyet Szkopje továbbra is elutasíthat. Mark Rutte holland kormányfő sajtótájékoztatóján mindenesetre optimistán nyilatkozott; szerinte akár a jövő héten is megszülethet a megállapodás, amelyre a soros francia EU-elnökség tett javaslatot.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Terrortámadás Norvégiában – 2 halott, 20 sebesült

Németh Balázs: ha van ársapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az