in

Elon Musk: a Twitter jó irányba halad

A Twitter nem megy csődbe egyhamar – közölte az amerikai milliárdos.

A Twitter nem megy csődbe egyhamar, nagyjából jó irányba is halad, de azért még sok tennivaló van a közösségi mikroblog körül – mondta el a hétvégén egy podcastban a platform tulajdonosa, Elon Musk.

A vállalatvezető szerint sikerült kordában tartani a kiadásokat, így már nem tartanak rohamtempóban a csőd felé. A podcastot követően Musk azt írta a mikroblogon, hogy

a Twitter még nincs biztonságban, és „sok még a tennivaló”.

Elismerte, hogy mivel még új a platformon, kezdetben sokszor „mellényúlhat”, de úgy vélte, idővel egyre kevesebb hibát fog elkövetni.

Musk október végén vette meg a Twittert 44 milliárd dollárért. Már novemberben, az alkalmazottaknak írt első e-mailjében bejelentette, hogy drasztikus változtatásokat hajt végre. A platform hamarosan száz vezető hirdetőjének felét elvesztette, ami nagy érvágást jelentett a bevételi oldalon. Pár héttel a Twitter megvásárlása után a milliárdos figyelmeztetett rá, hogy a Twitter esetleg csődbe mehet.

(MTI)

Karácsonyi beszélgetés egy sátánistával és egy ateistával: Tóta W. és St(r)umpf

Brutális leleplezés a köztévétől! Itt a közmédia összesítése, hány ezerszer (!) hívták az ellenzéki politikusokat, akik nem éltek a lehetőséggel, majd azt hazudták, hogy ki vannak rekesztve a nyilvánosságból