Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Egy igazán remek hír!!! – Szopóágon a Momentum – Tovább bomlik a párt

0 megjegyzések 16 megtekintés

Tovább bomlik a Momentum

Lassan rendszer lesz abból, hogy a Momentum vezetői lelépnek. A törpepárt titkára, Kovács András október közepén hagyta ott a mozgalmat.

Az Origo úgy tudja, hogy Kovács csak annyit mondott, hogy a továbbiakban nincs ideje a Fekete-Győr András elnökölte pártra.

A titkár fontos bizalmi pozíciót töltött be a párt életében, hiszen ő közvetlenül az elnökségnek felelt és rendszeresen ott volt a vezetőségi üléseken is.

Kovács távozásával egy újabb kulcspozíció üresedett meg a Momentumban.

A pártból az utóbbi hetekben rendszeresen léptek le az elnökségi tagok. A lemondási hullám még augusztusban kezdődött meg Pottyondy Edina elnökségi tag távozásával, aki személyes okokra hivatkozva lépett vissza.

Pottondy Edina távozása után pár nappal később egy másik elnökségi tag, Kádár Barnabás is leköszönt. Ő csak annyit mondott búcsúzóul, hogy sok vitája volt a párton belül.

Keményen indult az ősz a párt számára, hiszen abban a hónapban Szauer Tamás, a HVG kiadójának vezetőjének a fia, a pénzügyi igazgató hagyta ott a Momentumot. Szauer után Borbély Ede kabinetfőnök morzsolódott le, aki után most októberben Kovács távozott.

Az Origo szerint a Momentumon belül továbbra is éles vita van arról, hogy belemenjenek-e az összefogásba a baloldali ellenzék törpepártjaival.
(Bokor Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.