in

Dörgöljük a libsik orra alá : Öt éve folyamatosan nőnek a keresetek – Egyhavi keresettel több maradt az embereknél

a kiugró 2017-es kereseti adatok mögött a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése áll

Egyhavi keresettel több maradt az embereknél

A keresetek gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően maradhatott több a dolgozóknál – így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.

Varga Mihály megjegyezte: a kiugró 2017-es kereseti adatok mögötta minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése,a versenyszférában a foglalkoztatottak létszámának 85 ezres bővülése és a kormányzati életpálya programok állnak.

A minisztérium nem tapasztalta, hogy a vállalkozásoknak gondot jelentett volna a magasabb bérek kigazdálkodása – jegyezte meg a tárcavezető. A tavalyi adócsökkentések – a társasági adó, illetve a szociális hozzájárulási adó mérséklése – megteremtették a feltételeket mind a beruházásokra, mind a bérek fejlesztésére – tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterFORRÁS: MTI/MOHAI BALÁZS

Idén a keresetek várhatóan tovább nőnekVarga Mihály szerint. Ehhez jó alapot teremt a minimálbér 8 százalékos, a garantál bérminimum további 12 százalékos emelése év elejétől, illetve a szociális hozzájárulási adó további csökkentése – magyarázta a miniszter.

 

A KSH pénteki közlése szerint tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

(forrás:www.origo.hu)

VESZÉLY! – Kockázatot jelent Szél Bernadett személye és az egész pártja

SZÉGYEN! – Alig tért haza az árulkodásból a Helsinki Bizottság, máris a Soros Stop-törvénynek esett