in ,

Deutsch: Nincs bocsánat, László Imre azonnal távozzon a közéletből

Felfoghatatlan módon Hitlert magasztalta László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a városrész képviselő-testületének ülésén.

Felfoghatatlan módon Hitlert magasztalta László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a városrész képviselő-testületének ülésén. Majd aztán zsidó származására, Auschwitzban maradt rokonaira utalva bocsánatot kért mindenkitől.

 

 

A csütörtökön elhangzottak tegnap kerültek nyilvánosságra, amelyről beszámoltunk.

Deutsch Tamás fideszes EP képviselő Facebook-bejegyzésben kelt ki László Imre magatartásával szemben. Íme:

„’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

– László Imre DK-s polgármester kijelentése.

László úr, Tisztelt Karácsony úr, Gyurcsány úr, Dobrev asszony,

Magyarország, a magyar nemzet egy értékközösség is. Ebbe az értékközösségbe nem kicsit, hanem nagyon nem fér bele az, amit László Imre mondott.

Magyarázhatatlan és menthetetlen a kijelentése, vegytiszta neonáci, antiszemita és rasszista alapvetés.
Az Adolf Hitler munkásságát magasztaló László Imre Újbuda DK-s polgármestere.

A nemzetiszocialista pártvezért dicsőítő László Imre a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely többségét biztosító koalíció legnagyobb frakciójának, a DK frakciónak a tagja.

A Führer teljesítményéről elismerően beszélő László Imre a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.

A minimális emberi tisztesség és az önök által előszeretettel hangoztatott politikai korrektség azt követeli, hogy László Imre azonnal távozzon a közéletből, mondjon le polgármesteri tisztségéről, ezzel a fővárosi képviselői megbízatásáról és a Demokratikus Koalíció elnökségi tagságáról.

László Imre maradása azt jelenti, hogy Karácsony Gergely, a fővárosi ellenzéki koalíció, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és a teljes Demokratikus Koalíció szerint is példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága.”

Ehhez nem kell kommentár.

 

 

(Horváth K. József, 888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Most tényleg ez lesz a legújabb divat? Lopkodtok a postaládáinkból??? Videó

Mi örülünk, ha megszűnik az index nevű hazugsággyár!