in

Németország – A gazdák nem adják fel – éjjel-nappal virrasztanak

hetek óta tüntető német gazdák nem hagyják el Berlint

 

A hetek óta tüntető német gazdák nem hagyják el Berlint, virrasztanak a Brandenburgi kapunál. Az egyik résztvevő szerint a kormány győzelmével ér véget a tüntetéssorozat, ha nem folytatják.

 

– Nem hátrálhatunk meg, akkor a kormány nyert volna – ezekkel a szavakkal indokolta Martin Kiefer a Junge Freiheit német hírportálnak azt, hogy miért tart mintegy 35 társával tiltakozó virrasztást Berlinben a gazdatüntetéshez kapcsolódó akcióhét lezárulása után is. A nap 24 órájában a Brandenburgi kapu mellett táborozók a társadalom szinte minden rétegét képviselik: mentők, kézművesek, idősgondozók, közigazgatásban dolgozók és természetesen gazdák is.

 

A megszólaló Martin Kiefer is a mezőgazdaságból él, míg a tüntetéssorozat alatt szabadságot vett ki, hogy a német kormány ellen fellépő tömegben ott lehessen. Most már fizetés nélküli szabadságon van, hogy továbbra is a német fővárosban tehessen a gazdák és német polgárok jobb helyzetéért.

A virrasztás is össztársadalmi támogatottságot élvez, erről számolnak be a résztvevők, akik a Brandenburgi kapu közelében kempingszékeken, raklapokon töltötték az utóbbi napokat. Hangos dudálással, élelmiszerrel fejezik ki mások is nekik a támogatásukat.

Kiefer az első napokat sátorban töltötte, felhíva ezzel a figyelmet arra, hogy a német kormány politikája a hajléktalanság felé vezeti az országot.

Kitért arra is, hogy egyesek próbálták megosztani a tüntetéssorozat egységét, de az elmúlt hetekben több ezren tüntettek.

Berlinben és Németország településein, más ágazatokkal összefogva pedig hosszabb időszakra bénították meg az országot.

A tüntetéssorozat január 8-án kezdődött a kormány költségvetési tervezete miatt, ami az elmúlt évek politikája miatt kialakult hiány miatt drasztikus megszorítások elviselésére kényszeríti többek között a gazdákat is. Ehhez csatlakoztak a társadalom más csoportjai is.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Kötter Tamás világosan fogalmaz: a ritkított járatokon nem a Fidesz, hanem te fogsz szorongani!

Állítólag a főpolgármester egy szélkakas