Támogatás
péntek, február 14, 2025
Támogatás
Támogatás

Budapestnek annyi – Kamu Geri: jönnek a fizikailag is védett bringautak a Nagykörútra + Mindenszo.hu kommentár

0 megjegyzések 315 megtekintés

Végre kedvező elbírálást kapott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pályázata, így jöhet az európai uniós forrás a Nagykörút zöldítésére, valamint az Üllői úti és a Váci úti közlekedésbiztonság javítására – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

 

A bejegyzés szerint a nagykörúti fejlesztések célja Pest „főútjának” zöldítése és humanizálása, a biztonságos közlekedés feltételeinek javítása.

Ennek keretében jönnek létre zöld megoldásokkal a Nagykörút mindkét oldalán a fizikailag is védett bringautak, amelyeket egy többfunkciós – rakodásra, megállásra is használható – sáv választ majd el a gépjárműforgalomtól.
„A tervezésbe bevontuk a budapestieket, csaknem 10 ezren töltötték ki a nagykörúti kérdőívet, ezeknek a véleményeknek a figyelembevétele mellett helyszíni kitelepüléseket is szervezünk, amelyek eredményét szintén beépítjük a tervekbe. Mindezek után várhatóan jövő év végén indulhat a kivitelezés” – írta a főpolgármester. Az Üllői úti és Váci úti fejlesztésekkel pedig – folytatta – fizikailag védett kerékpársávok szolgálják majd a biztonságos közlekedést.

A főpolgármester hozzátette, hogy a Budapestnek járó uniós pénzekből a közösségi közlekedés fejlesztését is tervezik, most várják a támogatási szerződések megkötését. Mint írja, a labda a kormány térfelén pattog, hogy belevághassanak az átfogó klímaadaptációs és közterület-megújítási program megvalósításába, a trolibuszhálózat bővítésébe, az új CAF-villamosok forgalomba állításába, az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésébe, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjába, a Nyugati tér megújításába, a kisföldalatti felújításába és meghosszabbításába, a 3-as villamos és a 42-es villamos meghosszabbításába, vagy az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítésébe.

„Az Európai Unió fejlesztési kereteiből megszerzett milliárdokat arra fogjuk használni, hogy Budapest még zöldebb, még szolidárisabb, még szabadabb legyen: városból otthon”
– tette hozzá Karácsony Gergely.

 

(Vadak)

 

Mindenszo.hu kommentár: könyörgöm, váltsuk le ezt a balfaszt!!

 

 

 Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk, tönkre akarja tenni a mindenszo.hu-t!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.