A főváros vezetése ráérzett, hogy a legjobban azokon a dolgokon tudnak spórolni, amik vonzzák a turistákat. Először a BKV hajók, majd a fogaskerekű, most pedig a karácsonyi fényvillamos került tiltólistára. Remek, várjuk a Halászbástya és a Bazilika lebontását, hiszen az is drága és vonzza a látogatókat. Boldog Karácsony(t)!
Girlanddal és hópelyhekkel készül a karácsonyra a BKV. A korábbi években megszokhattuk, hogy a közlekedési vállalat ún. fényvillamost indít, mely egy LED-karácsonyi fényekkel kidíszített járművet jelent, döntően a 2-es villamos vonalán. Azonban a spórolás miatt úgy tűnik, erről le kell mondaniuk a fővárosiaknak – írja a Mandiner. A nagy újdonság, hogy a díszek mellett lesz egy QR-kód is, melyet beolvasva lehet támogatni az Oltalom Egyesület Dankó utcai hajléktalanóvodáját.
Az ünnepek hangulatát idéző belső dekoráció: girlandok, színes gömbök, csillagok és hópelyhek felejthetetlen élménnyé teszik az utazást mindenki számára, aki akárcsak egyetlen megállónyira felszáll az Adventi Villamosra
– büszkélkedett közösségi oldalán a BKV, mely szerint az idei járat hétköznap délutánonként jár a 2-es vonalon 14 és 17 óra közt, míg az adventi hétvégéken 10 és 17 óra között. A közösségi vállalat Facebook-posztja alatt több kommentelő is élesen bírálta a fővárost, amiért nem indította el a már ikonikussá vált fényvillamost, melyet a nyitóképünkön is látni.
(pestisracok.hu)
[pj-news-ticker]
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!