Interjút adott egy neves brit történész a Mandinernek, melyben szóba került a magyar kormányfő személye is.
David Pryce-Jones, 81 éves konzervatív történész – aki nem mellesleg rokonságban áll a Rothschildokkal – szentül hisz a Brit Birodalomban, védelmébe veszi a gyarmatosítást és kiáll a teljes szólásszabadság mellett, mert amit ma annak hívunk, az egyáltalán nem hasonlít a valódi szólásszabadságra. Pryce-Jones nem hisz a kommunistáknak, nem csipázza az egalitárius mozgalmakat, bár magát sosem tartotta „társadalommérnöknek”.
A Monarchiáról
Kifejezetten sajnálja, hogy szétszedték az Osztrák-Magyar Monarchiát, szerinte – az idén 150 éves – 1867-es kiegyezés jó ötlet volt, amely sokkal nagyobb szabadságot adott a magyaroknak. Szerinte a Monarchia egy multikulturális vállalkozás volt, épp úgy, mint az Oszmán Birodalom – ezért kár volt szétszedni őket. A történész egyébként oda van Ferenc Józsefért, ezt az interjúban is elmondta.
Az unióról
Pryce-Jones az Európai Uniót is egy birodalomnak tartja, amely csak most szembesül a valósággal, s rácsodálkozik arra, hogy a nemzetállamok nem engednek teret a brüsszeli imperializmusnak.
Mint mondta, a demokráciák is hibáznak, és az egyetlen remény a demokrácia számára, hogy jobban korrigálja a hibákat, mint a totalitárius államok. Ehhez azonban az EU-t korrigálni kell – tette hozzá. Azt ugyanis arra a tévhitre építették, hogy a háborúkért és az agresszióért a nemzetállamok a felelősek, holott ez nem volt igaz.
A szuverenitásról
A történészt arról is megkérdezték, mit gondol a Brüsszel és Budapest közötti vitáról, milyennek látja a magyar kormányfő politikáját.
Úgy gondolom, hogy teljesen normális, amit Orbán Viktor képvisel. A magyaroknak is erős identitásuk van. Ha magyar vagy, tudod, hogy ahhoz a néphez tartozol, ami ezt a nyelvet beszéli, és hogy nem vagytok túl sokan. Mi őrizheti meg ezt a nemzetet? A büszkeség és az identitás. Olyan szörnyű, ha valaki azt mondja, hogy ‘magyar vagyok’? Százötven éve minden nép próbál nemzeti identitást kialakítani. Orbán helyesen teszi, amit tesz”
– válaszolt David Pryce-Jones.
(Nagy Gábor, 888.hu)