in ,

Bréking! – Szávay lemondott mandátumáról is – Újabb hangfelvétel a Hír Tv-től

Akkor ennyi volt

Szávay István lemond országgyűlési képviselői mandátumáról – jelentette be a jobbikos politikus Facebook-oldalán, a HírTV pedig újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra. 

 

Fotó: MTI, archív, szerk.

Mint ismeretes, a múlt héten a HírTV nyilvánosságra hozott egy botrányos hangfelvételt, amely szerint a jobbikos képviselő egy zsidó nő megverésével dicsekszik. Szávay István azt elismerte, hogy az ő hangja hallható a felvételen, álláspontja szerint az anyagot megvágták, azt ugyanakkor tagadta, hogy valóban megütött volna egy nőt. Szávay az esetet követően országgyűlési jegyzői és a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről már lemondott.

A továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzdök majd, de már nem képviselőként. A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért

– írta most Facebook-oldalán. Indoklásában többek között az szerepelt, hogy

Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni.

 

Közben a HírTV újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra.

„Nemcsak az elnökválasztást, az alelnökválasztást is előre leoszthatták a Jobbikban. A Hír TV birtokába került hangfelvétel szerint Szávay István már órákkal a szavazás előtt tudta, kik lesznek az alelnökök és, hogy hányan fognak szavazni rájuk a májusi tisztújító kongresszuson” – írja a médium.

 

ÍME A HANGFELVÉTEL!

(demokrata.hu)

Bréking – Íme Macron mesterlövészei Párizsban (videó)

Botrány a Parlamentben! – A DK szerint a magyar egyetemek nem adnak semmit a Magyarországnak, csak a CEU! (videó)