in

Bréking! Nemzeti Konzultáció lesz az Oroszország elleni szankciókról

Hoppá!

Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetőkje a Balatonalmádira kihelyezett frakcióülés után tratott sajtótájékoztatón jelentette, hogy Nemzeti Konzultációt kezdeményeznek az Oroszország elleni szankciókról.

Erre kérik fel a kormányt.

„Nincs rendjén, hogy a szankciókról csak a brüsszeli elit dönthetett. Az emberek megkérdezése azért is fontos lesz, mert minél tovább húzódik ez a vita, annál nagyobb károkat fog okozni” – mondta Kocsis. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: „Minden esetben, amikor fontos nemzeti sors kérdésekben kell dönteni, akkor megkérdezzük az embereket.” Hogy mikor indul a konzultáció, arról a kormány dönt.

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az új konzultáció középpontjában az energetikai szankciók állnak.


 


 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz – Sosem voltak ilyen aktuálisak Orbán Viktor márciusi gondolatai: „Ebből a háborúból KI KELL maradnunk!” – Videó

Na, végre! Kocsis Máté szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak is vizsgálnia kell a baloldali külföldi kampánytámogatások ügyét